A Hamásszal való „összejátszással” vádolta meg a WHO-t Izrael (VIDEÓ)

2024. január 26. 20:55

Erős politikai részrehajlással vádolta meg az Egészségügyi Világszervezetet Izrael ENSZ-nagykövete.

2024. január 26. 20:55
null

Meirav Eilon Shahar, Izrael ENSZ-nagykövete csütörtökön éles bírálatot fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) szemben. Lényegében a Hamásszal való „összejátszással” és annak közvetett támogatásával vádolta meg a WHO-t. Állítása szerint ugyanis a szervezet tudatosan figyelmen kívül hagyja az izraeli bizonyítékokat, és nem vesz tudomást a Gázai övezet kórházainak „terroristák általi használatáról” – Írta meg a Times of Israel.

Nincs magyarázat a WHO hallgatására

Emellett hangsúlyozta, hogy az IDF (Izraeli Védelmi Erők) által eddig átkutatott összes gázai kórházban találtak bizonyítékokat arra, hogy a Hamász katonai célokra használta fel a létesítményeket.

A nagykövet szerint a WHO rendszeresen figyelmen kívül hagyja ezen tényeket, amit egy idő után csak a Hamásszal való „összejátszásnak” lehet tekinteni.

Élő pajzs

Izrael korábban is kijelentette, hogy a Hamász civileket használ „élő pajzsként”, például a műveleti bázisok elhelyezésével kórházak alatt. A Hamász elfogott tagjai később megerősítették ezt az állítást. A lap szerint a terroristák tudatosan azzal számolnak, hogy Izrael nem fog bombázni egészségügyi központotokat.

A nagykövet az X-en is megerősítette, hogy a Hamász terroristái céljaik érdekében felhasználják a gázai kórházakat.

A nagykövet felszólalásáról készült videót itt tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Fabrice COFFRINI / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tommaso
2024. január 27. 18:00
TEGNAPI HIR > Az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) vizsgálatot indított több munkatársával szemben azok részvétele miatt a palesztin Hamász október 7-i, izraeli célpontok elleni terrortámadásában – tudatta a Világszervezet" NONSZENSZ, hogy a népirtást elszenvedő felet vádolják azzal a bűnnel, amit az arab iszlamista terroristák ENSZ -segitséggel épp ellenük követtek el.
Tommaso
2024. január 27. 15:44
NONSZENSZ, hogy a népirtást elszenvedő felet vádolják azzal a bűnnel, amit az arab iszlamista terroristák ENSZ -segitséggel épp ellenük követtek el.
zsolti123
2024. január 27. 09:35
Lépjünk ki a WHO-ból! Mind a tervezett világjárványügyi szerződés, mind a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat felülvizsgálata új és eddig elképzelhetetlen hatáskörökkel ruházná fel a WHO-t a világ minden polgárának az egészségét érintő valamennyi kérdésben. A módosítás utolsó tárgyalási fordulója alkalmából a Kla.TV bemutatja James Corbett oknyomozó újságíró tájékoztató előadását arról, hogy hogyan kerül emiatt veszélybe minden egyes ember személyes szuverenitása a saját egészsége felett, és jelen-e megoldást az országok kilépése a WHO-ból. https://vk.com/video644727407_456240683
zsolti123
2024. január 27. 09:35
Ennek az embernek a bűnöző és terrorista múltja, amelyet ez a dokumentumfilm feltár, a hatalmi erö tervezett átruházásával együtt elkerülhetetlenül a népek leigázásához fog vezetni! Nemzetközi felhívás minden nemzet népének! Tisztelt nézők, A népek rabszolgasorba taszítása olyan alattomosan van kidolgozva, hogy a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat vázolt módosításai automatikusan hatályba lépnek, ha nem mondanak neki kifejezetten ellent! Aki tehát erről hallgat, az automatikusan egyetért! Tájékoztassa választókerületének parlamenti képviselőit. Ez megmagyarázza azokat a fő okokat, amelyek miatt ezeket a szerződéseket el kell utasítani. Segítsen mindenféleképpen terjeszteni a "Tedros-akta" megrázó hátterét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!