Németország, és a villanyautós kétségbeesés

Nyitókép: Várkonyi Gábor Facebook-oldala 

„Semmi sem mutatja be jobban az aktuális közhangulatot Németországban, mint a progresszívek elsőszámú magazinja, a Spiegel. A múlt heti szám vezető anyaga a villanyautó tematikája körül forgott, remek strand irodalom, mert kellő nyugalommal lehet olvasni ilyenkor.

Aktuálpolitikát továbbra is kizárólag autós kontextusban vizsgálok itt, kérem a kommentekben maradjunk ezen a síkon.

A Spiegel újságírói nem értik, miért nincs még mindig osztatlan sikere a villanyautónak Németországban. Nem értik, hogyan lehetséges, hogy a szubvenciók kifutása után rapid módon csökken a piaci részesedése a villanyautóknak – legalábbis időlegesen –, miközben nem fogják vissza magukat olyan általánosítások kapcsán, mint hogy »mindenki tudja, hogy a villany a jövő«.

Csak a hezitáló vevők nem. Akiket fel kell világosítani. Ahogy a cégeket is. Mindenkit, akinek kételyei vannak, aki plurális megközelítéssel nézi a jövőt, meg kell győzni az egyetlen megoldásról. A maguk érdekében.

Az az ellentmondás nem zavarja össze az újságírókat, hogy maguk hozzák a példákat arra, hogy azok a márkák és beszállítók, akik az államra várva előre szaladtak, és radikálisan egy lapra tettek fel mindent, felsültek.

Keretezés, eszerint a mottó szerint: a múltban él, aki nem megy a villany irányába, azonnal és kizárólag. Ezeket az elesett lelkeket meg kell téríteni. Vagy ki kell őket rekeszteni a diskurzusból, mert, és itt jön a lényeg: »a szélsőjobb kultúrharcot csinált a villanyautó «.

Itt már nehéz nem sírni és nevetni egyszerre. Aki nem villanyautós, korlátlanul, kérdések, gazdasági számítások, és hatástanulmányok nélkül, az széljobbos. Csak így. Simán. 

Bezzeg a kínaiak, folytatják a Spiegel szerzői. Majd két mondattal később elhangzik, hogy mekkora állami szubvenció van mögöttük, hogy 15 milliós túlkapacitásuk van, és ezeket a gyárakat pörgetni kell, hogy ne legyen Kínában munkanélküliség. A tervgazdasággal pörgetett mesterséges munkahelyek produktumát meg Európába kívánják deponálni. Ezen a ponton sem zavartatták magukat a cikk szerzői azzal, hogy az ellentmondás kapcsán valami magyarázattal szolgáljanak.

A Tesla gyár »gyorsasága« szintén jó példa számukra. Az általános munkakörülményekről, a szakszervezeti kérdésekről a baloldali lapban egy betűt nem írtak. Kína kapcsán sem, egyébként.

2035 kapcsán természetesen leírták, hogy minden autómenedzser, és minden politikus, aki megváltoztatná a dolgot, az súlyosan nosztalgikus, és reménytelen, mert »tovább akar pénzt keresni a belsőégésűvel«.

Végezetül leírták, hogy bár a német jólét megteremtője az autóipar, a német gazdaságnak »el kell szakadnia« az autóipartól, ami a jövőben egyébként sem lesz versenyképes. Kivéve, ha a »kínai piacon az árverseny miatt csődbe menő kínai cégekből bevásárolnak, hogy technológiailag versenyképesek legyenek«.

Szóval, az ember esze megáll, de tényleg.

A sok minden közepette egyetlen egy dologról nem volt szó, még csak fel sem merült a lehetősége: hogy technológiák tudnának párhuzamosan egymás mellett létezni. Békében, ahogy más kapcsán mondani szokták. Nem. A németeknek csak a fájdalmas es szélsőséges út az, ami üdvözítő. Ha rámegy az iparuk, akkor is. Aki meg mást gondol, az szélsőjobbos. Aki nem hiszi, olvassa el a Spiegel idei tizenharmadik számát.”

***