Túl sok külföldi tanul a holland egyetemeken, ezért visszaszorítanák a létszámukat

2024. február 08. 20:26

Tavalyelőtt a parlament már felszólította a kormányt, hogy tiltsa meg a holland felsőoktatási intézmények külföldi diáktoborzásait.

2024. február 08. 20:26

A holland egyetemek új tervvel álltak elő annak érdekében, hogy csökkentsék a külföldi hallgatók és növeljék a holland nyelvű kurzusok számát – idézte az egyetemek szövetségének bejelentését csütörtökön a Dutchnews hírportál. A szövetség közölte: a felsőoktatási intézmények olyan irányelveket dolgoztak ki, amelyek szerint csökkenteni kell az angol nyelven kínált alapképzések és a külföldi hallgatók számát, illetve

javítani kell a diákok holland nyelvtudását.   

A tervek szerint minden nagyobb alapképzési szakon az egyetemek és főiskolák részben holland nyelven szervezik az oktatást, a következő lépésben pedig több szakot teljesen holland nyelven kínálnak, és nem alakítanak ki több angol nyelvű alapképzést.   

Felső korlátot vezettek be

Jouke de Vries, az egyetemi szövetség elnöke sajtóközleményében hangsúlyozta: „Fontos a társadalom számára, hogy a holland egyetemek nemzetközi kurzusokat is kínáljanak, de ez többször súrlódásokhoz is vezethet”.  Tavalyelőtt a holland parlament indítványt szavazott meg, amelyben felszólította a kormányt, hogy tiltsa meg a holland felsőoktatási intézmények külföldi diáktoborzásait. A képviselők szerint a külföldi hallgatók számának növekedése miatt megugró hallgatói létszám egyre nagyobb nyomást gyakorol a diákok lakhatási kapacitásaira, továbbá túlzsúfolt előadótermekhez, így az oktatás minőségének romlásához vezet.   

Azóta egyes intézményekben már felső korlátot vezettek be a nemzetközi hallgatók létszámára vonatkozóan. 

„Ez az egyetlen módja annak, hogy a holland hallgatók számára teljes mértékben garantált legyen a hozzáférhetőség, és a külföldi hallgatók számát vissza lehessen szorítani” – nyilatkozott az egyetemi szövetség. A holland oktatási tanács a hét elején arra a következtetésre jutott, hogy hatásvizsgálatot kell arról készíteni, hogy az angol helyett a holland nyelv használatát ösztönző intézkedések milyen hatással lesznek az oktatás és a kutatás minőségére.   Az idei tanévben az elsőéves hallgatók körülbelül egyharmada külföldi, főként Németországból érkező diák.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Falióra tábornok
2024. február 09. 15:15
ja hogy már a 2500 eurós albérletek sem elég elrettentőek? az oszt igen. :DDD
Spiritmonger
2024. február 09. 15:01
Numerus clausus utánérzésem van...
elmedoki
2024. február 09. 10:27
Olyan dézsavű érzésem van. A Horthy "zsidó törvényében" vót valami ilyesmi. Várom a libsi média nácizását!
survivor
2024. február 09. 05:31
Numerus clausus
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!