Putyin nukleáris fegyverek bevetéséről és a civilizáció elpusztításáról beszélt

2024. február 29. 17:39

„Miközben a Nyugat Európa megtámadásának szándékával vádolta meg Moszkvát, maga választ ki orosz területen célpontokat a csapásokhoz és hozzá csapásmérő eszközöket” – mondta az orosz elnök.

2024. február 29. 17:39

A Nyugat veszélyes külpolitikai lépései és a részéről elhangzó nyilatkozatok olyan konfliktussal fenyegetnek, amely nukleáris fegyverek bevetésével és a civilizáció elpusztításával járhat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlament két háza előtt csütörtökön elmondott beszédében.

A Nyugat konfliktust provokált ki Ukrajnában, a Közel-Keleten és a világ más régióiban, és folytatja a hazudozást. Minden szégyenérzet nélkül azt állítják most, hogy Oroszország állítólag meg akarja támadni Európát. Mi önökkel együtt tudjuk, hogy ostobaságot beszélnek” 

– mondta az államfő a több mint kétórás beszédben.

Azt állította, hogy miközben a Nyugat Európa megtámadásának szándékával vádolta meg Moszkvát, maga választ ki orosz területen célpontokat a csapásokhoz és hozzá csapásmérő eszközöket, megpróbálva vereségre kényszeríteni Oroszországot. Óvta a nyugati országokat az ukrajnai háborúba való közvetlen beavatkozástól, és azt hangoztatta: 

veszélyes külpolitikai lépéseik és a részükről elhangzó nyilatkozatok olyan konfliktussal fenyegetnek, amely nukleáris fegyverek bevetésével és a civilizáció elpusztításával járhat.

Szóba került annak lehetősége, hogy katonai NATO-kontingenseket vezényeljenek Ukrajnába. Emlékszünk azoknak a sorsára, akik valamikor már küldtek kontingenseket hazánk területeire, de most az esetleges intervenciósok számára sokkal tragikusabbak lesznek a következmények” – jelentette ki. „Meg kell érteniük végre, hogy nekünk is vannak olyan fegyvereink (...), amelyek képesek célpontokat megsemmisíteni az ő területükön” – tette hozzá.

(MTI)

Nyitókép: Vyacheslav PROKOFYEV
 

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-80
2024. május 03. 22:42
🍓 ️ ­­A­ ­­d­ö­­­g­­­ö­s­ ­l­á­­n­y­­­o­­­k­­­ ­v­á­­­r­­n­­­a­k­­­ ­­r­­á­­d­­­ 👉 𝗪­­­𝗪­𝗪­.­­𝗖­­𝗨­𝗠𝟰­­­.­𝗙­­­𝗨­­𝗡
kőbaltás
2024. március 03. 04:49
A Nyugatnak teljesen elment az esze. Persze az Oroszellenes kirohanások eredője nem Európa,hanem az Egyesült Államok. Amerika újfent romba döntené Európát a saját meggazdagodása érdekében,de ez harmadszorra már nem fog sikerülni. Putyin egyértelműen fogalmazott: vannak olyan fegyvereink amivel el tudjuk érni Amerikát. Amennyiben az USA nem hagyja abba a háborús uszítást,saját magát is meg fogja égetni.
voltospultos-2
2024. március 01. 08:34
...jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlament két háza előtt... Nem a Reichstagban?
Turán
2024. március 01. 07:08
Kell egy kis remény így hó végére a pedeszkomcsiknak. De azért még Putyin se süllyedt le a szintjükig agyilag. Egyenlőre..😅😅
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!