Imádják a kínai turisták Magyarországot, és erre most már bizonyítékunk is van!

2024. február 19. 18:10

Rangos nemzetközi turisztikai díjakat hozott a kínai újév hazánknak.

2024. február 19. 18:10

Kínától, az egyik legfontosabb küldőországtól öt jelentős szakmai elismerésben részesült a magyar turisztikai szektor.

A kínai National Geographic Travel a legminőségibb úti célok között ajánlja Magyarországot, a Voyage Magazine pedig az Év új feltörekvő desztinációjának választotta hazánkat. Emellett az ország vezető turisztikai médiuma, valamint a legnagyobb szálláshelyfoglaló platformja több kategóriában is a legjobbak közé sorolta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) országimázsépítő és forgalomösztönző tevékenységét – tájékoztatott hétfői közleményében az MTÜ.

Csaknem 200 millió kiutazójával Kína a világ egyik legnagyobb küldőpiaca, ezért kiemelten fontos a magyar turizmus számára is.

Emiatt is nagy jelentőségű, hogy Magyarország érdemelte ki a Minőségi Desztináció arany fokozatát az egyik legismertebb és legnagyobb múltra visszatekintő utazási magazin, a National Geographic Traveler kínai kiadásától. A hasonlóképpen népszerű nemzetközi Voyage Magazine Kínában megjelenő verziója az Év új feltörekvő desztinációjának választotta országunkat.

Emellett két díjat is nyert az MTÜ Kína vezető turisztikai médiuma, a National Tourism News versenyén: a Legjobb térségi innovációk és azok promóciója kategóriában dobogós helyezést ért el, valamint a TOP 5 legjobb tanulmányút díjazottjai között is helyet kapott hazánk. Az MTÜ beszámolt arról is, hogy az egyik meghatározó szálláshelyfoglaló platform, a Tongcheng Travel pedig 2023 legjobb partnere címmel jutalmazta a kínai-magyar turizmus fejlesztéséért megvalósított együttműködéseket. 

Tavaly Kínából négyszeresére nőtt a vendégforgalom 2022-höz képest hazánkban, 2024-re pedig további bővülés várható.

Ez annak is köszönhető, hogy a Schengeni-övezet államai közül elsőként Magyarország fogadhatott Kínából érkező turistacsoportokat az év eleji nyitás után. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató központ adatai szerint 2023-ban 320 százalékkal több kínai turista érkezett Magyarországra, mint a csúcsévnek számító 2019-ben – emelte ki az MTÜ.

A közlemény idézte Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját, aki kijelentette, hogy „a várva várt határnyitástól folyamatosan promotáljuk hazánkat a nagy potenciállal bíró kínai utazók körében a nemzetközi értékesítési stratégiánkkal összhangban. Megerősítettük jelenlétünket a kínai piacon, és a turisztikai szakmai partnereinkkel is megszilárdítottuk az együttműködéseinket. Kampányainkban nagy hangsúlyt fektettünk egyedülálló természeti kincsünk, a termálvizünk bemutatására. Büszkék vagyunk az elnyert díjakra, hiszen megmutatják, hogy jó úton járunk a kínai látogatók megszólításában” – mondta.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Getty Images / Maremagnum

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2024. február 20. 13:44 Szerkesztve
Chinatown van sok európai és amerikai városban. Február 1O-én ünnepelték a kinai Újévet halamas Sárkánnyal. 16 napig tart ez az ünnepük és februá 24-én a Lanternák ünnepével záródik. Sok helyen párhuzamos társadalomban élnek a kinaiak , de nem bántják a helyi lakosságot. Ha van némi nézeteltérés közöttük, azt egymás között intézik el. SOHA nem láttam kinai koldust Európában. Ők keményen dolgoznak, szünet nélkül. Sok a fodrász itt. Elmagyarázták, miért tudnak ők egyharmadért hajat mosni-vágni-berakni ? Mert egyharmad idő alatt elvégzik mint egy európai. Nem kérnek időpontot, aki bejön az üzletbe, azt látják el. Az OKTATÁSBAN a kinai gyerekek tisztelettudók, szorgalmasak, matematikában pedig nagyon jók. Nem kedvelik a filozófiát, felesleges tantárgynak tartják. Konyhájuk változatos, sok apró húst esznek, de nem tudni, milyen állatból van. Vigyázni kell nyelvünkre , mert könnyen megsértődhetnek. Mo-t választják, mert könnyű nálunk meggazdagodni mondta egy a BBC-nek.
Welszibard
2024. február 20. 07:42
Már a második kínai gyártmányú cipőm talpa vált le, egy fél év (csak vasárnapi) használat után. A felső része is bőrutánzatú műbőr. Az eladó természetesen azt hazudta, hogy bőr és ennek megfelelő áron adta. A kínai ipar szeméttel árasztja el Magyarországot és nincs ellene magyarvédelem.
lájkbajnok
2024. február 19. 18:45
Budapestet. A többi senkit nem érdekel.
KBA98
2024. február 19. 18:34
Kedvesek, nincs velük semmi baj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!