Európa vezető hatalmának élére nem éppen ideális ez az Olaf Scholz

2024. január 16. 07:09

Idegesen szorongatja egyik kezével a másikat. Igaz, van is oka az idegességre a havi rongyos harmincezer euróért.

2024. január 16. 07:09
null
Szőcs László
Szőcs László
Magyar Nemzet

„Európa vezető hatalmának élére nem éppen ideális ez az Olaf Scholz. Esténként siet haza, hogy mielőbb a feleségével vacsorázhasson, majd olvasson egy jó könyvet, csőpostán kommunikál, tartva az orosz kémektől, és miközben ő maga nyugalomra inti a nyolc napja tiltakozó gazdákat, arcbőre sápadt, szeme táskás, és idegesen szorongatja egyik kezével a másikat. Igaz, van is oka az idegességre a havi rongyos harmincezer euróért, ami megilleti a német kancellárt.

A balliberális–zöld kormánykoalíció eddigi két éve sem volt éppen diadalmenet, németes precizitással és szorgalommal bőszítette fel a társadalom egyre szélesebb rétegeit. A mostanra kialakult bizalmi válság azonban a kancellár székét is megingathatja és akár előre hozott – azaz 2025 ősze előtti – választásokhoz is vezethet. Egyesek azt is tudni vélik, már menet közben Boris Pistorius védelmi miniszter léphet Scholz helyébe.

Ezek egyelőre elméleti lehetőségek, figyelembe kell venni az ország politikai szokásait is. Amikor a német ember kezet fog, ezt jellem­zően nem azért teszi, hogy átadja a koronavírust, hanem a szavát adja egy megállapodásra.

Igaz ez a koalíciós szerződésre is: a britekkel, a franciák­kal és az olaszokkal ellentétben a németek nem váltogatják sűrűn a kormányfőiket, inkább el-elkínlódgat egy-egy kabinet a következő választásokig, mint legutóbb Angela Merkellel az élen.

Más kérdés, hogy mennyire segítenek a lehetséges forgatókönyvek közötti nüansznyi különbségek magán Scholzon, akinek esetében a kérdés csak az, hetei vannak-e hátra, vagy legjobb esetben másfél éve. Bizonyosnak látszik, hogy még egy választásra nem indítják: szociáldemokrata pártja 15 százalékon áll, szavazóinak negyven százalékát veszítve el 2021 ősze óta.

Scholz olyan, mint a kisgyerek: tünethordozó, csak éppen nem a családon, hanem az országon belüli bajok kifejezője. Mégpedig azon bajokénak, amelyeket Németország Merkel tizenhat éve alatt gyűjtött be magának a Willkommenskulturtól kezdve a genderőrületig.

Ezeket a Zöldek csak fokozták a magas energiaárakat előidéző őrült politikájukkal. Maga a hamuszürke, karizmatikus vezetőnek teljességgel alkalmatlan Scholz is merkeli következmény.

Az Altkanzlerin mellett csak árnyékkedvelő biodíszletek és epigonok növekedhettek – ennek levét a mai napig issza a német politika. Furcsa logika diktálta, hogy Merkel helyére az alkancellárja lépjen, ha már úgyis tudja, hol a mosdó a Berlinben csak mosógépnek csúfolt kancellárián. Scholz 2021-ben azzal nyerte meg a Bundestag-választást, hogy kereszténydemokrata ellenfele a viccfigura Armin Laschet, a merkeli kontraszelekció egy másik terméke volt, aki azóta ugyanúgy eltűnt a süllyesztőben, mint a Merkel-epigon Annegret Kramp-Karrenbauer. (Ursula von der Leyent meg Brüsszelbe küldték – neki jutalomból, Európának büntetésből.)

Ahogy valaha a francia sárgamellényeseknek, most a német gazdáknak is az üzemanyagadó emelésével lett tele – ahogy a német mondja – az orruk; magyarul ezt más testrésszel mondjuk. De ez csak a csúcsa az elégedetlenségnek.

A koalíciós pártokra ma a polgárok harmada szavazna csak, és a liberálisokat a bejutási küszöbre mérik. Eközben látványosan tör előre a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak, ami az idei keleti tartományi voksolások előtt nagy riadalmat kelt.

Scholz nem ment oda a gazdákhoz, de a hétvégi AfD-ellenes tüntetésre elment. Pedig ahogy ő maga, az AfD is csak okozat. Ám a kancellár, aki tavalyi balesete után kalózkötést tett az egyik szemére, ezt nem láthatja. Egy ideje már mind a kettőt eltakaró szemellenzőt visel.”

Nyitókép: Krisztian Bocsi/Bloomberg via Getty Images

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax-2
2024. január 17. 04:35
Ez a solc egy LEHASZNÁLT-LINK-KRIPTO PROLI FAZON.......A SZÉGYENE friccéknek--Adenauer, Erhard, Willy Brandt és Helmuth Kohl kancellári székében.
lefty67
2024. január 16. 22:57
Jól beleillik a Liz Truss, Boris Johnson,Biden, bármelyik román miniszterelnök sorba!
gyaloggos
2024. január 16. 20:18
NEM csak SCHOLZ, hanem az egész kormány! HÁT micsoda külügyminiszterük van?
gyaloggos
2024. január 16. 20:17
EZ a NÉMETORSZÁG már nem EURÓPA vezető hatalmi ! TACCSRA vágták, és nem is tudom, hogyan lehet ebből kimászniuk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!