Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A rendőrség információi szerint nem a tigris volt a hibás.
Megharapott egy állatkerti tigris egy 46 éves román férfit – adta hírül vasárnapi cikkében a maszol.ro.
Mint a maszol tájékoztat: „a Vaslui megyei rendőrség információi szerint a 46 éves, Perieni községben lakó férfi egy másik felnőtt és egy kiskorú társaságában látogatta meg az állatkertet, ahol ittas állapotban provokálni kezdte a vadállatot”. A rendőrség szóvivője szerint a férfi „áthatolt a bengáli tigris ketrece körüli biztonsági sávon, felmászott a ketrecre, és bedugta a bal lábát a rácsok között, hogy megrúgja az állatot.
A nőstény nagymacska elkapta a férfi lábát, karmait a bokájába mélyesztette, és lábon harapta.”
Noha „a látogatónak sikerült kiszabadítania magát; először az eset szemtanúi siettek a segítségére, majd a bârladi városi kórházba szállították. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint nyílt bokatörése van” – teszi hozzá a lap. A rendőrség „gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indított büntetőeljárást”.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: G.C. from Pixabay