Olaszország kiszáll Kína új selyemút-programjából

2023. december 08. 11:44

Olaszország volt az első nagy nyugati állam, amely csatlakozott a kínai kereskedelmi és infrastrukturális gigaprojekthez, de 2024-től már nem vesz részt benne – döntött a Meloni-kormány.

2023. december 08. 11:44
Giorgia Melonia Prime Minister Of Italy At The European Council
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Kína 2013-ban hirdette meg egyfajta második „Selyemút”-projektként az Övezet és Út kezdeményezést (BRI), amelynek célja, hogy Kína és Nyugat-Európa között kontinenseken átívelő közlekedési és kereskedelmi útvonalakat, összeköttetés-hálózatokat hozzon létre, amelyeken keresztül szabadon áramolhatnak a termékek, a személyek és a tőke, de elsősorban a kínai árú nyugatra.

Olaszország 2019-ben az első nagy nyugati állam lett, amely csatlakozott ehhez a gigaprojekthez, 

amely egy ezermilliárd dolláros kerettel számtalan vasútvonal- és kikötőépítési beruházást indított el Ázsiában és Európában.

Az olasz döntést az Egyesült Államok és több nyugati ország azonnal bírálta, Washington ugyanis a kínai projektet kezdettől fogva csak a kínai „adósságcsapda-diplomácia” újabb eszközének tartotta, vagyis a kínai gazdasági és politikai befolyásszerzés csatornájának. Eszerint a kínai partner grandiózus infrastruktúra-építési tervekbe vonja bele európai partnereit, amelyek ezeket nem képesek finanszírozni, így a kínai hiteleken keresztül a projekteket a kínai finanszírozók képesek a kínai érdekek szerint alakítgatni – írja a BBC.

A szerződés szerint Olaszország részvétele időleges, azt márciusban kellett volna megújítani, de Giorgia Meloni kormánya a napokban értesítette Kínát, hogy 2023. december 31-től nem újítja meg a részvételt. 

Meloni már az olasz csatlakozást követően ellenzéki vezetőként élesen bírálta az akkori olasz kormány döntését, és 

már akkor jelezte, hogy megválasztása esetén kormányon ezt a döntést megváltoztatja.

A római kormány a mostani döntésével együtt jelezte Peking felé: a kiszállás nem jelenti azt, hogy Olaszország ne akarná fenntartani Kínával a szívélyes kapcsolatait.

Ezt is ajánljuk a témában

Meloni szkepticizmusának van alapja: Hszi Csin-ping kínai elnök 2019-ben 20 milliárd euróra rúgó befektetéseket ígért Olaszországban, de ennek csak a töredéke valósult meg 2023 végéig – az ígért összeg egy ötödével nagyobb summa, mint a Kínába irányuló teljes olasz export, miközben az Olaszországba érkezett kínai áruk forgalma majdnem kétszeresére nőtt ezen évek alatt. Olaszország azt is nehezményezte, hogy 

Kína sokkal nagyobb volumenben vásárol Franciaországtól és Németországtól, pedig ezen államok nem BRI-tagok.

Az olasz döntés időzítése is beszédes: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke éppen ma, csütörtökön tárgyal majd Hszi elnökkel, akit előzetes hírek szerint arra kér majd, hogy fogja vissza az olcsó kínai termékeket, főleg a napelemeket és elektromos autókat, amelyek elözönlötték az uniós piacokat.

 

Nyitókép: Giorgia Meloni az Európai Tanács értekezletén Brüsszelben 2023. június 29-én  (forrás: Nicolas Economou / NurPhoto via AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2023. december 16. 05:51
Az érdekképviselés diplomáciai táncának koreográfiáját csak a táncos tudja. A szuverenisták többet várnak, vártak Melonitól, és nem veszik figyelembe, hogy neki erősen korlátozott a mozgástere. Ha nem mutat javulást gazdasági téren és a migráció hatásaiban, akkor elsüllyedhet. Meloninak a legnagyobb tartaléka az eddigi megszokott dolgok átalakításában van. A társadalmat elkényelmesítették, a gazdaság megújulási képessége lecsökkent, függőségek alakultak ki tán nem véletlenszerűen. A turizmusra való ráállás is kétélűnek bizonyult, mert az válságérzékeny ágazat. Egy geotermikus programmal (áramtermelő erőművek, távfűtés, egyedi fűtés) az energiaellátás függőségén sokat tudna lendíteni. Földhő, vulkán az van elég nekik.
zakar zoltán béla
2023. december 08. 18:36
gaz
Bider-Mayer
2023. december 08. 16:12
Soros függők ezek mind.
masikhozzaszolo
2023. december 08. 14:56
Ha Olaszország kiszáll a Selyemútból, menjen biciklivel. Nem lesz dugó a Selyemúton, több hely lesz nekünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!