Hszi Csin-ping: Kínának és az Egyesült Államoknak nem szabad hátat fordítaniuk egymásnak

2023. november 15. 22:24

A Föld elég nagy a két országnak arra, hogy sikeresek legyenek – tette hozzá.

2023. november 15. 22:24

Kínának és az Egyesült Államoknak nem szabad hátat fordítaniuk egymásnak – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel tartott találkozóján.

A két vezető, aki legutóbb egy éve találkozott, most a San Franciscótól délre található egyik birtokon üdvözölte ismét egymást dacára Peking és Washington feszült viszonyának.

A megbeszélés a kétoldalú kapcsolatok fontosságának hangsúlyozásával indult, különös tekintettel arra, hogy a világ kezd felépülni a koronavírus-járvány okozta gazdasági megrázkódtatásból. Biden kiemelte, hogy 

a találkozó célja, hogy a vezetők „megérthessék egymást”, míg Hszi hozzátette, hogy „komoly felelősséget” viselnek a világért.

„Nem merülhet fel lehetőségként két olyan nagy ország számára, mint Kína és az Egyesült Államok, hogy hátat fordítson egymásnak” – húzta alá Hszi. 

„Továbbra is úgy vélem, hogy a nagy országok versengése nem a mai idők uralkodó tendenciája és nem képes megoldani a Kína és az Egyesült Államok, illetve általánosságban a világ előtt álló problémákat.

A Föld elég nagy a két országnak arra, hogy sikeresek legyenek. Az egyik ország sikere lehetőség a másik számára” 

– tette hozzá.

Létfontosságú, hogy vezetőkként Ön és én világosan megértsük egymást, félreértések és tévképzetek nélkül” – mondta Biden hozzáfűzve, hogy kettejüknek „biztosítani kell, hogy a verseny nem fordul át konfliktusba”.

Biden és Hszi az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) San Franciscó-i csúcstalálkozójának margóján tartott megbeszélésén a két ország viszonyában feszültséget okozó számos vitás kérdés kerül terítékre. Az amerikai kormányzat előzőleg közölte, hogy a négyszemközti találkozón mindenek előtt a két ország gazdasági versenyének felelős mederbe tereléséről, a kommunikációs csatornák nyitva tartásáról és a konfliktus elkerüléséről lesz szó.

(MTI)

Nyitókép: Brendan SMIALOWSKI / AFP

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. november 17. 22:21
Az USA imidzse a béka fenekénél van az egész világon, kivéve nyugati seggnyalóikat. Az USA valójában csak a fegyvereiben bízhat, egy korrupt, brutális rendörre emlékeztet, a világ nagy része el fog fodulni töle. És akkor hova fogja lövöldözni a rakétáit. A háború egyre kevésbé lesz opció a jövöben, mert a támadó félnek is óriási veszteségeket fog jelenteni. Kina egészen más módszrekkel tör elöre, ö sokkal okosabb és elfogadhatóbb lesz a világ számára. A maga oldalára fogja tudni állítani még Tajvánt is. Háború nélkül fogja legyözni az USA-t. Ennek az érdekes történelmi fordulatnak leszünk részesei a következö évtizedekben.
Palatin
2023. november 17. 22:20
De nem ám,... mert soha nem lehet tudni, hogy mikor fordul meg a másik és támad hátba...
Uff-uff
2023. november 16. 12:13
USA demokrácia, amiből én nem kérek: Az USA indított 1945 óta legalább 22 ország ellen háborút, és egyetlen országként dobott atomot kétszer is civilekre. Ráadásul álságosan meg is indokolja. Továbbá, mai napig sem kért bocsánatot. Igaz, ez megbocsáthatatlan bűn és ezért nem is értem a japánokat, mekkora barátság van már közöttük. Jó lenne, ha végre USA a saját kontinensén garázdálkodna (vagy még ott sem, inkább maradjon nyugalomban). Ez egy ilyen ország , EGY KIS MINI TÖRTÉNELEM: - Kiirtjuk az indiánokat - Kiirtjuk a bölényeket - Megöljük az elnökünket /Kennedy - Ledobunk két atombombát civilekre/ Japán - Háborúzunk mindenfelé - Rendszeresen öljük saját állampolgárainkat. / lövöldözések, gyilkosságok otthon. - Megpróbáljuk bebörtönözni lehetséges politikai ellenfeleinket./Trump Elég színes és egyedülálló paletta. Ez lenne a demokrácia ? Inkább hazug aljas képmutató mások halálán, szenvedésén nyerészkedő politika.
powerage
2023. november 16. 05:46
Nem biztos, hogy használt a közeledésnek az, hogy a vén hülye ott helyben megint lediktátorozta a kínait a sajtó előtt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!