#BezzegRománia: toldozzák-foldozzák az EU-s pénzből épített Duna-hidat

2023. november 07. 14:14

A csavarozástól a szigetelésen át az aszfaltig, úgy tűnik, sok minden nincs rendben – a román útügyi hatóság pár napja kiadott jelentése szerint további komoly munkálatokra lesz szükség.

2023. november 07. 14:14
null

Ahogy arról korábban a Mandineren is beszámoltunk, puszta kézzel meg lehet lazítani a csavarokat a két hónapja átadott romániai Brăilánál épült Duna-hídon, mindezt mindössze két hónappal az avatás után.

A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) az építők hanyagságát okolja, hangsúlyozzák, hogy nem áll fenn a híd összeomlásának veszélye. A társaság szóvivője jelezte, hogy

normális esetben egyesével meghúznak minden csavart,

feltételezése szerint, a kivitelező több csapattal dolgozott, nem hangolták össze a munkát, és így valóban néhány csavart nem húztak meg, viszont gondoskodnak róla, hogy ezt utólag megtegyék.

Ezt is ajánljuk a témában

Ez azonban nem minden, a Transtelex rávilágít: továbbra sem akarnak szűnni a létesítménnyel kapcsolatos műszaki problémák. A csavarozástól a szigetelésen át az aszfaltig, úgy tűnik, sok minden nincs rendben – a román útügyi hatóság pár napja kiadott jelentése szerint további komoly munkálatokra lesz szükség.

A szállításügyi miniszter, Sorin Grindeanu bejelentette: 

addig nem veszik át hivatalosan a hidat, amíg az építő nem teljesíti az összes vállalását.

A műszaki jellegű gondok hamar kiütköztek: az aszfaltréteg több helyen hullámossá vált és megrepedezett. A szállításügyi minisztérium eleinte a teherautókat tette ezért felelőssé, azt állították, hogy a megengedett maximális súlynál többet nyomtak a járművek, ezért tették tönkre a hőségben az aszfaltot. Az új hídon emiatt már többször is végeztek szakaszosan újraaszfaltozási munkálatokat” – fogalmaz a portál.

A legnagyobb közönsége azonban a csavarokkal kapcsolatos botránynak volt. Augusztus végén ugyanis felkerült az internetre egy videó, amelyen egy férfi egy meglazult csavart távolít el a Duna-híd oldalsó korlátjáról.

A további műszaki jellegű problémák miatt, a kormány megrendelt egy átfogó tanulmányt a szakhatóságtól, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő vállalattól (CNAIR), melynek jelentése szerint valóban gondok vannak a romániai infrastruktúra csodájának kikiáltott építménnyel. Mint írják,

a hidat építő cégek egyrészt nem megfelelő minőségű aszfaltot fektettek le, sőt nemcsak a receptet, de a technológiát sem tartották be.

A Transtelex hozzáteszi: szakértők úgy vélték, a legvalószínűbb megoldás a híd teljes újratakarása és új aszfaltburkolat öntése lehet. Konkrét megoldást viszont a kivitelezőnek és a tanácsadó cégnek kell javasolnia.

A brăilai Duna-híd az utóbbi 30 év legnagyobb romániai infrastrukturális beruházásának számít, megépítése 2,5 milliárd lejbe (523,9 millió euróba) került, 85 százalékban európai uniós támogatásból valósult meg, kivitelezője pedig egy olasz-japán konzorcium. Az építkezés 2018-ban kezdődött, és idén júniustól lehet rajta közlekedni. A kétségtelenül impozáns híd 1974,3 méteres hosszúságával a Romániában valaha épült leghosszabb, európai viszonylatban pedig a harmadik leghosszabb függőhíd. Menetirányonként két-két sávot alakítottak ki a gépjárművek számára, magassága az eddigi legmagasabb vízállás szintje felett 38 méter, hogy ne akadályozza a folyami hajózást. Járdákat is építettek, azonban ezeket nem nyitják meg a gyalogosforgalom előtt, kizárólag karbantartási célokra fogják használni. A szállításügyi minisztérium szerint öt évig díjmentes lesz a híd használata.

A portál információ szerint bár még nem volt teljesen kész, július elején hatalmas átadási ünnepséget szerveztek, melyen részt vett az államelnök, a miniszterelnök, az EU küldöttsége, valamint további kb. 300 meghívott.

Nyitókép: PRESIDENCY.RO

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
salátás
2023. november 07. 18:43
románia lehagyott :DDDD
BBrutus
2023. november 07. 17:55
Aki bezzegromániázik, az költözzön oda és vegy fel a román állampolgárságot.
Ehetős Odó
2023. november 07. 17:33
A legújabb oláh csoda.
states-2
2023. november 07. 14:52
csak azt nem értem, hogy a mi bezzegromániázó komcsiaink közül még egy sem telepedett át, onnan viszont jönnek nem bezzegországba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!