Támadásra kész az izraeli hadsereg, már csak a parancsra várnak

2023. október 24. 07:33

A civileket arra kérték, hogy a lehetőségekhez mérten térjenek vissza a hétköznapi életükhöz.

2023. október 24. 07:33

„Az izraeli hadsereg csak a döntéshozók parancsára vár, és megkezdi a szárazföldi hadműveletet – közölte Daniel Hagari katonai szóvivő hétfőn. Elmondta, 

az izraeli hadsereg készen áll a harcra, 

a várakozás idején növeli a harckészültségi szintet. Emellett elkészültek a haditervek is a politikusok által meghatározott célok megvalósítására.

Ezt is ajánljuk a témában

Az izraeli hadsereg szóvivőjének hétfői jelentése szerint 

mintegy ezer fogoly és halott palesztin terrorista került Izraelbe az október 7-i iszlamista terrortámadás óta.

Három hezbollahos osztagot is felszámoltak

Hozzátette, a háború tizenhetedik napján az izraeli hadsereg az iszlamista szervezetek több száz katonai célpontját támadta, miközben a Gázai övezetből is újabb hullámokban rakétákat indítottak az izraeli települések felé.

Hétfőn három hezbollahos osztagot számoltak fel, és lelőttek több a Gázai övezetből, illetve Libanon felől, a Földközi-tenger partvidéke felől behatoló drónt – jelentette Hagari. A háború kezdete óta a libanoni síita Hezbollah milíciájának összesen húsz, Izrael ellen harcoló csoportját számolta fel az izraeli hadsereg.

A hadsereg, szóvivője által, arra kérte az izraelieket, hogy a polgári védelem helyi utasításainak megfelelően térjenek vissza – a lehetőségekhez mérten – hétköznapi életükhöz.

(MTI)

***

Nyitókép: GIL COHEN-MAGEN / AFP


   

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2023. október 24. 10:27
Terror-hívők kössenek a derekukra robbanóövet. A pincében, egyedül. Utána durrrrrr.
need-info
2023. október 24. 08:55
Parittyákkal meg lándzsákkal kellene, mint a régi szép időkben...
Zolotarjov
2023. október 24. 07:51
Na ugye..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!