Süddeutsche Zeitung: Színtiszta nemzeti populizmus, ahogy Orbán a magyar gazdákat védi

2023. szeptember 19. 08:29

Cathrin Kahlweit szerint a magyarok többsége hajlamos azt hinni, hogy Kijev bűnrészes a konfliktusban.

2023. szeptember 19. 08:29

Cathrin Kahlweit nyomtatásban megjelent véleménycikke szerint a kelet-európai kormányok sok tekintetben a brüsszeli szankciós döntések és a politikai-katonai válaszlépések kontextusába kerültek, és

a háború kiterjesztésének reális veszélyével is szembe kell nézniük. (!)

A hölgy szerint lakosság körében azonban egyre nagyobb a szkepticizmus. A háború és az energiaválság következtében az infláció Magyarországon több mint 25 százalékos, Csehországban időnként 18 százalékos, Lengyelországban pedig 14 százalékos.

A magyarok többsége ma már hajlamos azt hinni, írja Kahlweit, hogy Kijev bűnrészes a konfliktusban. 

Hozzáteszi: az, hogy Oroszország felmondta azt az Odesszából és más fekete-tengeri kikötőkből való gabonaszállítást, egy másik lappangó válságot is súlyosbított: az ukrán búza, amelyet most már egyre inkább a szomszédos országokon keresztül szállítanak, azzal fenyeget, hogy elárasztja a piacot, és hátrányos helyzetbe hozza a helyi gazdákat. Az EU által elrendelt behozatali tilalom lejárt, és most „néhány ország egyoldalúan ki akarja terjeszteni a behozatali tilalmat”, fogalmaz.

Kijev a Kereskedelmi Világszervezethez fog fordulni. A cikkíró hangsúlyozza: 

A vita erősíti a Kijev-ellenes hangulatot a szolidaritásukért sokat követelő országokban. Orbán Viktor itt is azt demonstrálja, hogyan lehet egy konfliktust a saját javára kiélezni: 

Magyarország szükségtelenül és jó érvek nélkül bejelentette, hogy akár 25 ukrán termék importját is betiltja a magyar gazdák védelme érdekében. Ennek semmi köze a háborúhoz. Ez színtiszta nemzeti populizmus.”

Ezt is ajánljuk a témában

Orbán: Az ukrán gabona nem maradhat itt

„Ha Brüsszel nem hosszabbítja meg a gabonafélék behozatali tilalmát, akkor ma éjféltől Magyarország nemzeti hatáskörben elrendeli azt” – írta a miniszterelnök.

(A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a Mandiner.hu számára.)

Fotó: Facebook

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. szeptember 20. 08:59
A haza védelme nem izmusok kérdése!
luisbathhelena
2023. szeptember 19. 21:00
1.Ez az ostoba tyúk még a tényekkel sincs tisztában lsd. pl inflációs adatok. 2. "azzal fenyeget, hogy elárasztja a piacot"- nem fenyeget már megtörtént-múlt időben. 3. saját érdekek védelme=nemzeti populizmus :))))
Pelso j.
2023. szeptember 19. 17:45
stephan-2 kishülye, nem az országról írtam, s pont nem arról van szó, -ha felfognád.
Teréz Pitykéz
2023. szeptember 19. 17:02
Nem azt mondjuk hogy nem vihetik keresztül Magyarországon hanem azt hogy ne ide hozzák, ha a szegény éhező afrika a cél. Ez amerikai múltú érdek hogy lenyomni a kelet európai gazdaságot, helyet adni a génkezelt, vegyszerezett mocsoknak, amit normál körülmények között be sem lehetne hozni az unióba. Most a hoholsajnalat miatt “kénytelenek vagyunk” amerikai terméket tonna számra magunkra venni. Persze nyugatabbra már nem lehet vinni csak idáig…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!