Áttörte-e Kijev a Szurovikin-vonalat?

2023. szeptember 01. 09:52

Még a húsdaráló taktika sem garancia az ukrán harctéri sikerekre.

2023. szeptember 01. 09:52
Hidegkuti Konstantin
Hidegkuti Konstantin
Moszkva tér

„Viszont akkor miért nem tudott Ukrajna mindeddig áttörni a Szurovikin-vonalon?

Nos a probléma elsősorban a tervezésben, majd ezt követően a kivitelezés fázisában keresendő. Ugyanis az előzetes ukrán tervek egy jóval gyengébb orosz védelemmel számoltak, amelyet Kijev csapatai könnyen át tudnak törni, majd 72-96 órán belül már minimum elfoglalják a Krími szárazföldi utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú Tokmak és Melitopol településeket. Ezzel szemben az orosz védelem jóval szívósabbak, de legfőképp gyorsan reagálónak bizonyult, elvéve Kijevtől a meglepetés adta előnyt.

Miután pedig az ukrán hadmozdulatok már viszonylag korán, az ellentáamadás első napjaiban beragadtak, úgy azt követően egyfajta dinamikus állóháború alakult ki, ahol a felek minden lehetséges módszerrel igyekeztek az ellenséges állások felszámolására.

Sőt, Kijev folyamatosan váltogatta prioritásait a vremjevkai és orehovi szakaszok közt, próbálgatva az orosz védelmet.

Ha Vremjevka esetében sikerült egy-két falut elfoglalni, akkor oda irányította a támadás fókuszát, ha Orehovnál, akkor meg fordítva.

Így történhetett meg az, hogy a fénykorukban pár száz fős falvakból hirtelen stratégiai jelentőséggel bíró települések váltak, ám annak a valósághoz vajmi köze volt. Nem véletlen az sem, hogy a korábban nagy elánnal elfoglalt Urozsajnoje területi sikereit Kijev nem tudta kamatoztatni, mivel a környező magaslatokon egyszerűen olyan orosz ellenállásba ütközött, amely nem tette lehetővé a további előrenyomulást.

Becslések szerint a mintegy 20 kilométer hosszú Kopanyi-Rabotyino-Verbovoje vonal közvetlen térségében mintegy 35-40 ezer fős ukrán kontingens is tartózkodhat.

Nagyjából a legintenzívebb harcok jelenleg egy 84-100 négyzetkilométeres – összehasonlításképp Budapest 525 négyzetkilométeres – területen, a kilőtt ukrán harcjárművek alapján »Bradley Square«-ként ismert területen zajlanak. Vélhetően erőteljes nyugati nyomásra Kijev korábbi támadási tengelyeit – Vremjevka és Bahmut – feladva kifejezetten az orehovi térségben vonta össze erőit egy utolsó, nagy offenzívára még az esős időszak és a raszputyica beállta előtt. Ezen belül is külön figyelmet szánt Kijev a T0408 jelű autóútnak, amely Orehovból Tokmakba vezet és ellenőrzése érthetően az offenzíva egyik fő céljaként szolgál.”

Nyitókép: Ercin Erturk / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2023. szeptember 02. 14:17
Zselé mindenképp fel akarja mutatni hogy ő nyer, tehát megérdemli a nyugati pénzt, paripát és fegyvert, mindeközben az oroszok megkezdték az elfoglalt területek fejlesztését..
FreeEurope
2023. szeptember 01. 23:45
Parasztvakítás, ködösítés. Konkrétan mit foglalt vissza Ukrajna eddig? Nem, nem az, hogy hol haladt előre, holt tört át, hol ért el sikereket, hanem mit foglalt vissza?
blondiner
2023. szeptember 01. 22:46
LibSShit mainstream duma: Az oroszoknak nincs, de ha van elfogy hamar - még van A szankciók megtörik az oroszokat - aztán lassan megtörik Németországot, Ausztriát, sajnos Magyarországot is A meggyengült Oroszország szétesik - még egyben van A meggyengült Oroszország egyedül marad - éppen bővítik a BRICS csoportot Európa sikeresen levált az orosz energiáról - és cső helyett hajókkal, dupla áron hozatja az orosz gázt Európa sikeresen levált az orosz energiáról - Indiában orosz olajból párolt dieselt importál dupla áron A nyugat sikeresen levált az orosz atomenergiáról - éppen most vásárolt az USA rekordáron dúsított uránt, és Európai országok is. A szankciók bejöttek - ezerrel megy belgiumi csiszolókhoz az orosz gyémánt Az EU belebegtette a Kínai szankciókat - Kína szólt: oké, nincs germánium és gallium az EU-nak Mit is mondott a viccbeli Kohn rabbi amikor megdöglött az utolsó liba? - ej, pedig még van egy csomó jó ötletem :D
Beszélgető
2023. szeptember 01. 18:54
Kijev nem áttörte avonalat, hanem közelebb engedték őket hozzá, hogy könnyebb legyen lelődözni az újonc kiskatonáikat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!