Kína nagyhatalmi törekvései alapjaiban írják át a csendes-óceáni térség biztonságpolitikai helyzetét, államai fegyverkeznek, készülnek egy új konfliktusra, de emellett kereskednek egymással, és építik a szövetségeiket. Az egyik ilyen együttműködési keret az ASEAN, amely szintén nem tud kikerülni az amerikai-kínai dominanciaharc szorításából.
A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN – Association of Southeast Asian Nations) a napokban ünnepelte fennállásának 56. évét. A kormányközi együttműködésre építő regionális szervezetet 1967. augusztus 8-án Bangkokban hozta létre öt állam, Indonézia, Malajzia, Szingapúr, Thaiföld és a Fülöp-szigetek.
1945 és 1967 között a csendes-óceáni térség államai függetlenedtek a korábbi gyarmatbirodalmaktól, amelynek részeit képezték, az önálló államiság megteremtése után pedig a nyugati szövetségi minták (EU, NATO) eredményeit látva
a regionális együttműködés lehetőségeit keresték érdekeik hatékonyabb képviseletére,
illetve az ENSZ Alapokmányában foglaltak kölcsönös tisztelete jegyében a jövőbeli konfliktusok megelőzésére, a stabilitás és a béke megőrzésére. Az alapító nyilatkozat megszövegezésével egy időben Indonézia, Malajzia és a Fülöp-szigetek hivatalosan is rendezték területi vitáikat, a felek pedig kifejezték, hogy a nemzeti érdekképviselet mellett a „régióban való gondolkodás” is vezérelvükké válik.
Az ASEAN alapítása a hidegháború közepére esett, a kezdeti évtizedek a nyugati és a keleti blokk versengésének jegyében teltek, a délkelet-ázsiai térség a befolyásolási kísérletek ellenére megpróbálta egy önálló gazdasági szövetség alapjait lerakni –
mind a nyugati (rekolonizációs), mind a kínai (kommunista) befolyást távol akarták tartani maguktól.
A hidegháború végétől az ASEAN fokozatosan erősítette meg az államközi viszonyok formáit: a fő vonulat, a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok összehangolása mellett már a délkelet-ázsiai térség államainak politikai, katonai, oktatási és kulturális együttműködését is egyengette. Az 1980-as / 1990-es években tíz tagúra bővült a szervezet, csatlakozott Brunei, Vietnám, Laosz, Mianmar és Kambodzsa.
Az ASEAN történetének fordulópontja a szervezet Alapokmányának megszületése volt 2008-ban. A deklaráció alapján a tíz tagállam az „egy vízió, egy identitás” jegyében egy közös politikai-gazdasági-kulturális közösség új kereteit határozta meg.
A tagállamok kötelezték magukat politikáik (elsősorban külpolitikáik) összehangolására, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartására; a védelmi politika területén a más államok szuverenitásának tiszteletben tartására, a nukleáris és mindenféle tömegpusztító fegyverektől való mentességre, a konfliktusok békés rendezésére, a katonai fenyegetéstől való tartózkodásra; a gazdaság területén a piacgazdaság, a multilaterális kereskedelem szabályainak betartására, illetve a regionális gazdasági integráció kiépítésére; a kulturális területen az emberközpontú, közösségépítő és a sokféleséget tiszteletben tartó projektek végig vitelére.
A gazdasági integráció legfontosabb lépése a szabadkereskedelmi övezet kialakítása lenne, a belső vámok eltörlésével, a tőke- és pénzpiacok harmonizációjával
– ez a folyamat harminc évvel ezelőtt indult meg, és a folyamatosan konkretizálódó tervek alapján a közeljövőben létrejöhet az ASEAN egységes piaca, egy 600 milliós piacú közös, integrált gazdasági térség, nagyon hasonló módon az EU-s modellhez, vagyis megvalósulhat a munkaerő, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása a blokk államai között.
Béke, stabilitás, egymás egyenlőnek való elismerése, szolidaritás, hosszútávú, fenntartható fejlődés, gazdasági növekedés, a lakosság életszínvonalának és életminőségének növelése – ezek a nagyívű célkitűzések, amelyek a tíz, egymás mellett békében, együttműködésben élő állam kiszámítható jövőjét garantálhatják.
A délkelet-ázsiai regionális együttműködés egy sikertörténet, működését azonban nem belső, hanem külső tényezők zavarják. A fő fenyegető jelenség a regionális status quo megbillenése: a csendes-óceáni térség domináns állama, a nagyhatalmi ambíciókkal rendelkező Kína mind a gazdaság, mind a biztonságpolitika terén az erőegyensúlyok átrendezését végzi; illetve
a geopolitikai küzdelmek kiéleződése: az amerikai és a kínai érdekérvényesítés egyre keményebb eszközökkel zajlik.
Ezek a folyamatok pedig döntéskényszerbe hozzák egyenként és szervezetként is a tíz ASEAN-tagállamot.
Kína megkerülhetetlen gazdasági partner, a régió viszonyítási pontja, az ASEAN-államok első számú kereskedelmi partnere 2009 óta. Az elmúlt 15 évben a két entitás közötti kereskedelmi forgalom megkétszereződött, a délkelet-ázsiai szervezet összes forgalmának 18 százalékát adja a kínai kapcsolat. Ugyanakkor Peking számára is prioritás a délkelet-ázsiai régió, az elmúlt években éppen az ASEAN-szövetség vált Kína legforgalmasabb kereskedelmi partnerévé –
a bilaterális kereskedés mérlege szerint tízszeres a kínai kereskedelmi többlet, Kína nagyot profitál a közeli, 600 milliós felvevőpiacból.
Kína azt szeretné, ha az ASEAN-országokkal egy szabadkereskedelmi övezetet tudna kialakítani, amely az amerikai gazdasági érdekeket még jobban hátrányba hozná a régióban – nyáron a kínai diplomácia ennek konkretizálására tett erőfeszítéseket, egyelőre eredmények nélkül, bár a siker félig már megvan, hiszen 2022-től létrejött a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership - RCEP), a világ legnagyobb gazdasági együttműködési blokkja 15 ázsiai ország részvételével.
Az ASEAN-államok a nagy távol-keleti (Japán, Dél-Korea) és globális szinten az összes nagy gazdasággal (Egyesült Államok, EU, Kanada, Ausztrália, India, Oroszország) kereskedelmi egyezményeket kötöttek, de az amerikai-kínai vámháború, valamint a Japán, Dél-Korea és más távol-keleti országok Kínával való konfliktusa miatt ezek a kapcsolatok veszélybe kerültek.
Az ASEAN-államok ráutaltak a kínai áruforgalomra, a kapcsolat megromlása a szállítási láncok súlyos fennakadását okozná,
de a külföldi befektetések szintjén az amerikai tőke dominál, annak elvesztése is fájdalmas lenne a fejlődő gazdaságok számára. Ez a magyarázata, hogy az ASEAN mindenkori gazdaságpolitikája a lavírozás, a kiegyensúlyozás, a pártatlanság megőrzésének, a mindenkivel való kapcsolattartásnak a politikája.
A csendes-óceáni térségben való befolyásért zajló verseny másik frontja a biztonságpolitikai küzdelem, amelynek látványos forrpontja a tajvani konfliktus. Ez a megosztó regionális kérdés állásfoglalásra készteti a térség országait. Az ASEAN tagállamok is megosztottak, bár a tavaly kínai hadgyakorlatok ügyében kiadott közös nyilatkozatuk nyelvezete alig lehetett volna neutrálisabb és problémakerülőbb.
A tíz ASEAN-állam egyikének sincs diplomáciai kapcsolata Tajvannal, a kínai nép hivatalos képviselőjének valamennyien a Kínai Népköztársaságot ismerik el, ahogy hivatalos álláspontjuk szintén az „egy Kína-elv” elismerése. Mégis, Laosz és Kambodzsa kivételével nyolc ASEAN-államban működnek tajvani kereskedelmi kirendeltségek vagy képviseleti irodák, amelyek a kereskedelmi-kulturális kapcsolatok szervezését végzik. A Kína és Tajvan közötti feszültség élesedése azért kellemetlen számukra, mert
Tajvannal ugyanolyan remek, kölcsönösen előnyös gazdasági viszonyt ápolnak, mint Kínával,
ráadásul a Tajvan körüli kínai hadgyakorlatok és fenyegetések hatnak az ASEAN-országokra is: ha ezt teszi Peking Tajvannal, akkor a jövőben megteheti esetleg egy másik kisebb állammal is, akár velük is.
Elemzők szerint ha egy olyan végletes helyzet állna elő, hogy a délkelet-ázsiai államoknak a két domináns hatalom szövetsége között kellene választaniuk, akkor a tagállamok közül
Kambodzsa, Mianmar és Laosz Kína mellé állna, míg a Fülöp-szigetek és Thaiföld az Egyesült Államokkal kötött szövetségét tartaná fenn;
Szingapúrban már van egy amerikai haditengerészeti bázis, Indonézia, Malajzia, Vietnám és Brunei pedig vélhetően azért sodródna az amerikai szövetséghez, mert a Dél-Kínai-tengeren határvitái vannak Pekinggel, és a kínai fenyegetést erősebb egzisztenciális veszélynek érzik, mint az amerikaiak nyomulását.
Az ASEAN-államok mind piacukat, mind geopolitikai súlyukat tekintve fontos regionális szereplők, mind Amerika, mind Kína a maga oldalára akarja állítani őket, de Japán és Dél-Korea is meg akarja nyerni őket a felemelkedő Kína ellensúlyozására építendő szövetségi rendszerükhöz – a délkelet-ázsiai országok, ahogy Óceánia államai, vagy ahogy India,
az idő előrehaladtával egyre kisebb mozgástérrel rendelkeznek a diplomáciai manőverezéshez.
Ugyanakkor éppen vonakodásukkal ideig-óráig hűteni tudják Peking erősödő ambícióit.
–
Ezt is ajánljuk a témában
Kína növekvő szuperhatalmi ambíciói miatt a csendes-óceáni térség több állama közvetlen fenyegetésben érzi magát: tudják, ha a kínaiak megtámadnák Tajvant, az egy regionális háborút robbantana be. Japán újraszervezné regionális szövetségi rendszerét Kína ellenében, és főként India súlyára számít.
--
Nyitókép: Rachmat Budiman, Indonézia thaiföldi nagykövete az ASEAN elnöksége nevében felvágja az ünnepi tortát a szervezet 56. születésnapján 2023. augusztus 8-án Bangkokban (forrás: Wichan Charoenkiatpakul / Bangkok Post via AFP
A helyünkön vagyunk tehát, elődeink évszázados álma valósult meg. De jól tudtuk-e használni a kezünkbe adott lehetőséget?
Magyar azzal lehetne „messiása” a kormányváltóknak, ha hozzátenne az eddigi ellenzéki szavazatokhoz, és nem megfelezné azokat.
Erre Szijjártó Péter azt a mondást idézte, hogy „a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz”.
Tajvan nemcsak chipnagyhatalom, hanem a világ kerékpárgyártásának is a fővárosa. Ennek két óriása, a Giant és a Merida központja is a szigeten található, ez az szegmens ugyanis az ország második gazdasági erőközpontjának számít. Több tajvani kis- és középvállalat vívott ki magának meghatározó szerepet a világ kerékpárgyártásának alkatrészbeszállítójaként.
Hónapok óta egy helyben járnak az amerikai politikusok.
A tavalyi évben is meghaladta az 1 milliárd dollárt az oroszországi exportunk.
A statisztikai hivatal ma reggeli előzetes adatai szerint éves alapon 1,7 százalékkal nőtt a magyar GDP, míg negyedéves alapon 0,8 százalékos volt a bővülés ez év első három hónapjában a szezonálisan és naptárhatástól kiigazított adatok alapján. Az elemzői várakozásoknál érdemben kedvezőbbek a számok – véli a Makronóm Intézet elemzője. Az év egészében 2,8 százalékkal növekedhet a gazdaság.
Mit gondolnak, hány évet érdemelnének és hányat fognak kapni mindazok, akik ebben rész vettek, akik ebben segítettek?”
