Kiléphet az olasz kormány a Kína vezette Új Selyemút kezdeményezésből

2023. augusztus 01. 06:33

Guido Crosetto védelmi miniszter szerint elhamarkodott és botrányos volt Olaszország korábbi csatlakozása a kínai gazdasági kezdeményezéshez. Giorgia Meloni kormányfő megfontolja az év végéig a kilépést.

2023. augusztus 01. 06:33
Giorgia Meloni.

„Improvizált és botrányos” – így kommentálta Guido Crosetto, a Giorgia Meloni vezette olasz jobboldali kormány védelmi minisztere azt a döntést, amivel Olaszország négy évvel korábban csatlakozott a Kína által elindított Egy Övezet, Egy Út, más néven Új Selyemút kezdeményezéshez.

Crosetto szerint Kína egyszerre partner és versenytárs: a hagyományos nyugati országok közül csak Olaszország csatlakozott az Új Selyemúthoz, de Crosetto szerint a Kína vezette együttműködésben való tagság keveset adott hozzá az olasz exporthoz. Ellenben, teszi hozzá a miniszter, megsokszorozta Kína exportját Itáliába.

A Corriere della Serának nyilatkozó miniszter szerint Meloni kormányának most az a célja, hogy visszalépjen ettől az együttműködéstől, de olyan formában, hogy az ne rombolja a Pekinggel fenntartott kapcsolatokat.

Giorgia Meloni kormányfő, miután csütörtökön találkozott Joe Biden amerikai elnökkel Washingtonban, azt mondta: az olasz kormány megfontolja az Új Selyemút témáját, és ő maga hamarosan Pekingbe fog utazni, s decemberig döntést hoznak majd.

Meloni felidézte azt, hogy miközben Olaszország tagja ennek a kezdeményezésnek, közben a nyugati nagyhatalmak közül nem is ők folytatják a legnagyobb mértékű kereskedelmet Kínával – amit tehát szerinte lehet folytatni a tagság nélkül is.

 

Nyitóképen: Giorgia Meloni (RICCARDO DE LUCA / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. augusztus 02. 23:55
Az Orális Irodában savanyú a kókusztej. Gratulálok Bidennek!
Martell 2
2023. augusztus 01. 20:14
Elvtárs, ez nem így megy, ha szemétkedsz a kínaiakkal majd visszakapod valamikor.
ursula-van-de-lejjebb
2023. augusztus 01. 16:52
Imádom az ilyesmi cikkeket..Kiléphet...miért nem kilépett? Egyébként nem tudom, hogy mi marad még az unijóból, amire még emlékezni érdemes, mire ez megtörténik. Az olaszoknak szükségük van a pénzre, amit azunijó biztosít. Meloni qrva nagy raj, nem fogja követni a bolsi képviselők sorsát, akkor fog sebezni, amikor rendezett lesz a hátország, amit a komcsi elődjei ráhagytak. Adjunk neki időt, és bízzunk, hogy nem téved(ek). A mostani amerikai nyalakodás is a szeánsz része. De azért ő csak egy kis rend/mussolini párti emberke. Ha meglépi, ő lesz az első nő, aki mást is tett a nemzetéért, a fenimizmuson kívül.
andris-923
2023. augusztus 01. 14:39
Úgy látom az arcára fagyott a mosoly Kiderült ki az úr a háznál 3 200 milliárd euró államadósság az akár honnan nézzük adósság és pont Kellett volna idejében gondolkodni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!