Vezető ukrán politikus: Az oroszok túlerőben vannak!

2023. augusztus 22. 22:10

Hanna Maljar szerint további segítségre van szükségük, hogy egy szinten legyenek az oroszokkal.

2023. augusztus 22. 22:10
Ukrainian soldiers of battalion 'Wild Field' build new positions in Luhansk Oblast

Hanna Maljar helyettes védelmi miniszter tájékoztatása szerint Ukrajna annak ellenére szerzi vissza a területeket, hogy az orosz fél sokkal több katonával és eszközzel rendelkezik. Kiemelte: az orosz hadseregnek nagy légi és tüzérségi fölénye van. 

Ukrajnának sokkal kevesebb fegyvere és katonája van”

– fogalmazott. 

Állítása szerint az oroszok hetente félmillió tüzérségi lőszert lőnek ki, ami pont tízszerese annak, mint amennyit ők szoktak. Maljar hozzátette, továbbra is segítségre van szükségük, hogy fel tudják venni a versenyt a háborúban. Kifejtette, nem szabad temetni az ukrán ellentámadást, és nem helyesek azok a következtetések, melyek erre jutnak. Úgy fogalmazott, az a legfontosabb, hogy folyamatosan haladnak előre. 

Nem lehet ezt a haladást méterekben, kilométerekben mérni”

– mondta, majd tagadta, hogy Kijev nyomást akar gyakorolni a szövetségeseire, hogy gyorsabban haladjanak a fronton.

Nyitókép: JOSE COLON / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Unknown
2023. augusztus 23. 19:40
Az nem lehet!
alenka
2023. augusztus 23. 14:31
Csak koldulnak.... vérlázító és dühítő az ukrán csürhe, egy full drogos valamivel az élén,: szegény katonáik csak áldozatok a semmiért....
B_kanya
2023. augusztus 23. 12:28
" 5m007h 0p3ra70r 2023. augusztus 22. 23:25 Oroszország lassú és fájdalmas bosszút hajt végre ukrajnán, többgenerációs következményekkel." Ráadásul az oroszok lassan eszkaláltak. Tavaly március végén a fuckrán követség alá is írta a fegyverszünetit, csak Krímet kellett volna elismerniük Oroszországnak, a Donbasz autonómiát kap, a NATO-t elfelejtik, de EU tagok lehetnek. Ezt felrúgták, miután a ruszkik kivonták a csapataikat Kijev mellől, mert a kócos borisz odaszólt, hogy "no surrender, fight to the last ukrop". Amerika ellenségének lenni veszélyes. "Szövetségesének" halálos.
bunko-jobbos
2023. augusztus 23. 12:12
"Nem lehet ezt a haladást méterekben, kilométerekben mérni" De azért centiméterekben csak lehet! :-))))))))))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!