Oroszország egy hónap alatt több lőszert gyárt idén, mint tavaly egész évben

2023. július 25. 06:36

Háborús üzemmódba lépett az irdatlan ország, nem bízzák a véletlenre.

2023. július 25. 06:36

Gyenyisz Manturov, a védelmi kérdésekért felelős orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn kijelentette, hogy Oroszország immár minden hónapban annyi lőszert gyárt, mint tavaly egész évben, és felgyorsította a katonai felszerelések gyártását is. „Az év eleje óta számos típusú különleges fegyvert és katonai felszerelést gyártottunk, jóval nagyobb arányban, mint tavaly” – idézték orosz hírügynökségek a kormányfőhelyettest.

„Ami a lőszert illeti, elértük azt a szintet, amelyen a havi szállítások meghaladják a tavaly egész éves megrendelések összességét” – tette hozzá Gyenyisz Manturov, aki egyben ipari miniszter is. 

A miniszterelnök-helyettes szerint a védelmi ágazat csaknem valamennyi orosz vállalata tartani tudja ezt a kapacitást, 

és betartja a termelési határidőket.

Májusban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy 

az orosz erők tevékenysége a fronton „nagymértékben függ a hadianyagokból és felszerelésekből a kívánt időben érkező utánpótlástól. 

Az orosz vezetők feladatként tűzték ki a hadiipar számára, hogy növeljék a gyártás ütemét és volumenét. A szükséges intézkedéseket már meghoztuk” – mondta a védelmi miniszter a hadsereg magas rangú tisztjeivel tartott találkozóján.

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Volodimir Petrov

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 25. 11:28
Ebben a III. Világháborúban világtermelés zajlik. Oroszország versus USA. Jelenleg az unió kiéheztetése kezdődött el.
Akitlosz
2023. július 25. 09:20
Ezért fognak győzni. A NATO, nem csinál hasonlót. Csak az utolsó ukrán katonáig akar harcolni.
Haramia
2023. július 25. 08:59
Ma bukik az Orbán. Csak szólok nehogy bárki lemaradjon róla.:) És most pedig a nyugat is háborús üzemmódba kapcsolhat. Te pedig, boldog Ázsia, házasodj! Elébed viszi a násznép kincseit.
Hodor
2023. július 25. 08:36
Meg még jópár más dolgot is. https://simplicius76.substack.com/p/russia-raises-stakes-with-bold-strike
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!