Megálljt parancsoltak az olaszok a kínaiaknak

2023. június 18. 07:50

Nem engedi Olaszország, hogy kínai vezetőt nevezzenek ki a Pirelli óriáscég élére – hiába kínaiak a főrészvényesek.

2023. június 18. 07:50
null

Olaszországban is elkezdődött a nyugati-kínai szembenállás hidegháborúja. A Reuters értesülései szerint az olasz kormány úgy döntött, hogy a kínai Sinochem annak 37 százalékos részesedése ellenére sem jelölhet ki vezérigazgatót a Pirelli gumiabroncsgyártó élére.

A döntést a római jobboldali kormány a héten bejelentett intézkedéseinek részeként hozta meg annak érdekében, hogy megóvja a Pirelli és a vállalat menedzsmentjének autonómiáját.

Georgia Meloni kormánya igyekszik megvédeni az ország számára stratégiai jelentőségűnek ítélt erőforrásokat.

A kínai fél – amely a főrészvényes – márciusban jelezte, hogy megújítaná és aktualizálná társbefektetőjével, a Marco Tronchetti Provera Pirelli-vezérigazgató érdekeltségébe tartozó Camfim holding céggel kötött részvényesi megállapodását.

Az ügy érzékenysége miatt neve elhallgatását kérő forrás elmondta a Reuters hírügynökségnek, hogy Róma úgy rendelkezett, csak a Camfin jelölhet vezérigazgatót a Pirelli élére.

 

(MTI; nyitóképen: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök - fotó: Domenico Cippitelli / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2023. június 19. 01:09
A kínaiak helyében eladnám a cégrészvényeket és ha van a kínai államnak olasz állampapírja eladnám hogy több kamatot kelljen fizetnie az olasz államnak az állampapírok után.
Martell 2
2023. június 19. 01:09
A kínaiak helyében eladnám a cégrészvényeket és ha van a kínai államnak olasz állampapírja eladnám hogy több kamatot kelljen fizetnie az olasz államnak az állampapírok után.
monuskaroly
2023. június 18. 19:43
A nyugatnak már csak múltja van. Minden eladva kínainak, arabnak, de a pofa még nagy de majd elmúlik az is!!!!
Dezsőke
2023. június 18. 14:06
a pirelli az jó
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!