Reagált a Kreml az Oroszország területén történt ukrán támadásokra

2023. május 22. 18:31

Peszkov szerint az akció célja, hogy minimálisra csökkentse a Bahmut elvesztése okozta politikai hatást Ukrajna számára.

2023. május 22. 18:31
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, behatolt egy ukrán diverzáns és felderítőcsoport az oroszországi Belgorod megye Grajvoroni járásának területére. Vjacseszlav Gladkov, a régió kormányzója a Telegram-csatornáján jelentette be, hogy emiatt bevezette a „terrorelhárítási műveleti állapotot”.

„Az ukrán fegyveres erők egy diverzáns- és felderítőcsoportja hatolt be a Grajvoroni járás területére. Az orosz fegyveres erők a határőrséggel, az FSZB-vel (a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal) és az orosz nemzeti gárdával együtt megteszik a szükséges intézkedéseket az ellenség visszaverésére” – írta Gladkov. Később közölte, hogy Belgorodnál a légvédelem lelőtt egy drónt. Ötre nőtt azoknak a sebesült civileknek a száma, akiket a határtól körülbelül öt kilométerre fekvő, mintegy hatezer lakosú Grajvoron városban kórházba kellett szállítani – tette hozzá.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnököt tájékoztatták a történtekről. Mint mondta, a helyi biztonsági erők elegendő eszközzel rendelkeznek a behatolók kiszorítására.

Peszkov szerint az akció célja, hogy

minimálisra csökkentse a Bahmut elvesztése okozta politikai hatást Ukrajna számára.

Az augusztus óta ostromlott város bevételéről vasárnap tett bejelentést az orosz védelmi tárca.

Sajtóértesülés: több településnél is voltak harcok

Az RT orosz állami hírportál helyi hivatalos forrásokra hivatkozva közölte, hogy a behatolók elfoglalták Gora-Podol község kultúrházát, de aztán ott bekerítették őket. A beszámoló szerint az orosz fegyveres erők megsemmisítették a behatoló csoport több haditechnikai eszközét, és több támadó elmenekült. A Rigában szerkeszett Meduza orosz ellenzéki hírportál és a BBC híroldala szakosodott Telegram-csatornákra hivatkozta azt közölte, hogy több településnél voltak harcok

Az RT szerint az akció mögött az ukrán védelmi minisztérium felderítő főcsoportfőnöksége (GUR) áll.

Az amerikai finanszírozású Szabadság Rádió a híroldalán azt állította, hogy a támadás végrehajtóiként az ukrán oldalon harcoló Orosz Önkéntes Hadtest és az Oroszország Szabadsága Légió nevű szervezet jelentkezett.

TASZSZ: Az elcsatolt régiókban rendszeresek az ukrán diverzánsakciók

A TASZSZ hírügynökségnek az orosz katonai tárcára hivatkozó háttéranyaga szerint az Oroszország által Ukrajnától újonnan elcsatolt négy régióban rendszeresek az ukrán diverzánsakciók. Orosz területre, Brjanszk megyébe március 2-án törtek be fegyveresek, és meggyilkoltak két férfit, valamint megsebesítettek egy gyereket. Putyin a történteket terrorcselekménynek minősítette akkor.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve egyebek között elmondta, hogy az orosz fegyveres erők nagy hatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel csoportos csapást mértek a dnyiprói repülőtérre, és megsemmisítettek fegyver- és lőszerraktárként használt hangárokat, légi eszközöket és egy „rakétaelőkészítő pozíciót”.

A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők vesztesége az elmúlt nap folyamán több mint 550 fő volt, akik közül elérte a 270-et azoknak a katonáknak a száma, akik a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el. Konasenkov a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök közé sorolt két lőszerraktárt és egy Mi-8-as helikoptert.

(MTI)

Nyitókép: Sergey Guneev / Sputnik / AFP

 ***

Összesen 209 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2023. május 23. 03:15
"TASZSZ: Az elcsatolt régiókban rendszeresek az ukrán diverzánsakciók" ezért nem fogja soha elfoglalni az orosz Ukrajnát!!!!!!
NullaSalus
2023. május 23. 02:03
Nincs itt semmi látnivaló, pár hónapja Brjanszk megyében is bohóckodtak az ukránok. Peszkov nyilatkozata pedig meglepően visszafogott.
Mich
2023. május 23. 00:52
Majd ha elfogják őket az oroszok, akkor kiderül, hogy kicsodák....
Mich
2023. május 23. 00:50
Ez egy öngyilkos akció, amit ráadásul megtöltenek egy mesével orosz ellenzékiekről...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!