Kreml: A Nyugat be fog avatkozni a 2024-es orosz elnökválasztásba

2023. április 24. 19:21

Újabb erős kijelentés Dmitrij Peszkovtól.

2023. április 24. 19:21
null

A Nyugat meg fogja sokszorozni beavatkozási kísérleteit a közelgő 2024-es oroszországi elnökválasztásba – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.

„A választásokat megtartjuk, elő fogjuk készíteni őket. Az pedig nem kétséges, hogy valamilyen formában mindig történik külső beavatkozás, és a különleges hadművelet körülményei között, a jelenlegi nemzetközi helyzetben ezek a nyomásgyakorlási és beavatkozási kísérletek sokszorosukra fognak nőni” – jelentette ki Peszkov. A Kreml szóvivője emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök februárban a parlament két háza előtt elmondott beszédében úgy fogalmazott: az idén és a jövőre tervezett különböző szintű választásokat szigorúan

a törvényeknek és a demokratikus eljárásoknak megfelelően fogják megtartani.    

Ella Pamfilovának, az orosz központi választási bizottság vezetőjének azon hétfői kijelentésével kapcsolatban, miszerint a Nyugat igyekszik majd - egyebek között Lengyelországban és a balti országokban működő központok és a külföldre szökött ellenzékiek segítségével – meghiúsítani a 2024-es választásokat, Peszkov kijelentette: „ezzel egyet lehet érteni.

 

***

Nyitókép: Pixabay

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2023. április 25. 13:28
Persze, minden ellenkező híreszteléssel szemben, az elmúlt évtizedekben Oroszország fejlődése és az életkörülmények javulása igen jelentős volt és V. Putyin elnök politikáját a többség egyértelműen támogatja.
LancelotDuLac
2023. április 25. 02:00
"Kreml: A Nyugat be fog avatkozni a 2024-es orosz elnökválasztásba" XDDDDDDD Mi a faszt aggódnak ezek?! Fogadni mernék, hogy a szavazatokat már előre legyártották a 2024-es 98%-os győzelemhez.
olajfa1
2023. április 24. 22:20
A "nyugat" mindig mindegyik választásba beavatkozik!... Amúgy meg az orosz oligarchák pénze sokkal többet nyom a latba mint a "nyugat összes pénze"!!!...
rendesember
2023. április 24. 20:14
Egyszerű: Nem kell engedni. Ahogy Magyarországon sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!