Ezért tört ki a háború, az amerikai védelmi miniszter szerint

2023. április 21. 19:52

Lloyd Austin arra számít, hogy hamarosan Svédország is csatlakozik a NATO-hoz.

2023. április 21. 19:52
null

Nem a NATO bővítése vezetett az ukrajnai háborúhoz, az összefüggés éppen fordított, az orosz elnök, Vlagyimir Putyin háborúja miatt vált szükségessé a szövetség kiterjesztése – jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pénteken. Austin az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport 11. miniszteri tanácskozása után, a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy Finnország immár NATO-tagként vesz részt a csoport munkájában.    

– tette hozzá. Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke ismertette, hogy heteken belül megérkeznek Németországba az M1 Abrams típusú amerikai harckocsik gyakorlatozásra fejlesztett változatai, amelyekkel ukrán katonákat képeznek majd ki. Mint mondta, az M1-es a világ legjobb tankja, és ugyan nem csodafegyver de jelentős hatása lesz, amikor az ukrán erők más fegyvernemekkel összehangolva bevetik a csatatéren.

(MTI)

Nyitókép: Youtube-képernyőfotó

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wiger
2023. április 22. 09:52
Ha az Orosz terjeszkedés tehet a NATO bővülésről akkor miért terjeszkedett a NATO amíg Oroszország megvolt a maga seggén? Azt a békét kellett volna megőrizni, nem egymást tökeit rugdalni.
Kormánypárti2
2023. április 22. 08:28
Az úgy kezdődött, hogy ő visszaütött....
citromosParizer
2023. április 22. 07:03
szóljon már valaki a szerencsétlennek, hogy le van maradva pár brosúrával, rosszat hazudik. már a saját szenátoraik és kormánytagjaik elismerték, hogy ők csinálták a háborút
vajda
2023. április 22. 05:58
Fidkány barátaim! Van már hír arról, hogy orosz elvtársaitok ma is körbezárták/elfoglalták Bahmutot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!