Csodával határos módon több gyermeket is sikerült kimenteni a romok alól

2023. február 09. 18:46

Mindazonáltal egyre fogy az idő: több mint három nappal a természeti katasztrófát követően egyre kevesebb a remény túlélőket találni.

2023. február 09. 18:46
null

Mentőegységeknek egy testvérpárt és egy kétéves kisfiút is sikerült élve kimenteniük csütörtökön Délkelet-Törökországban a romok alól mintegy 80 órával a térségben pusztító földrengés után.

Az ötéves fiút és 11 éves autista bátyját 84 óra elteltével hozták a felszínre – jelentette az NTV török televízió. A felvételeken a takarókba bugyolált fivéreket lehetett látni, ahogy kórházba szállítják őket. A mentők beszámolója szerint a Kahramanmaras tartományban található egyik épület romjai alól hangokra figyeltek fel, majd erre összpontosították erőfeszítéseiket.

Az Anadolu állami hírügynökség szerint Hatay tartományban három embert tudtak élve kiemelni 84 óra múltán a törmelék alól. Nem sokkal korábban a déli Antakya városában egy kétéves gyerek került elő élve egy összedőlt épület alól. Ő 72 órát töltött a romok között. Mindazonáltal egyre fogy az idő: több mint három nappal a természeti katasztrófát követően egyre kevesebb a remény túlélőket találni, mivel nagyjából ennyi ideig bírják emberek víz nélkül.

Hétfőn több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma csütörtöki adatok szerint átlépte a 19 ezret.

(MTI)

***

A nyitókép illusztráció. Fotó: OZAN KOSE / AFP 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rókakoma1
2023. február 10. 01:32
A magyarok éjjel nappal mentenek, vannak akik nem. Este elmennek aludni.
olajfa1
2023. február 09. 19:16
További sok sikert kívánok a mentéshez!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!