Élelmes a román: közpénzből fizeti utait a politikus, amikor a korrupciós ügyeit tárgyalják

2022. december 31. 16:38

Ezzel kiérdemelné az év pofátlanja díjat.

2022. december 31. 16:38
null

Costel Alexe, az egykori román környezetvédelmi miniszterről még 2020-ban kiderült, hogy korrupciós ügybe keveredett. Alexe, – aki jelenleg a Iași megyei önkormányzat elnöke – ügyét a vádlott magas beosztása miatt a legfelsőbb bíróság tárgyalja, ami miatt az elnöknek többször is meg kellett jelennie Bukarestben.

Alexe azonban élelmesnek bizonyult a Főtér.ro cikke szerint ebben is: hivatalos útként számoltatta el a tárgyalásokra történő utazást, így azokért nem kellett fizetnie.

Mint írták, mindig talált olyan feladatokat, amelyeket megnevezve 

felvehette a hivatalos útért járó napidíjat, és elszámolhatta az üzemanyag-költségeit is.

Az október 4-ei tárgyalás napján például egy olyan képet tett közzé, amelyen a közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztérium egyik államtitkárával tárgyalt. Míg a december 13-ai tárgyalás napján pedig a fejlesztési minisztériumban tett látogatást – hívta fel a figyelmet a lap.

Egy másik román politikus disznósajttal bujkott le

De úgy tűnik, nemcsak Alexe keveredett a román közélet szereplői közül érdekes helyzetekbe mostanság. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, egy másik román politikus, Ben Oni Ardelean kolbászt és disznósajtot szeretett volna Dél-Koreába csempészni, azonban a szöuli repülőtéren lebukott. Az említett húskészítményeket a beviteli tilalmukra vonatkozó szigorú rendelkezések miatt végül elkobozták.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2023. január 01. 20:35
Mindenkinek jó hogy ő gazdagodik... a többiek meg szegényednek... Tartja a liberális politika amikor ők -a liberálisok- voltak hatalmon!... mert akkor a liberális politikusnak fizetett korrupciós pénzt amikor elkölti... az ÁFA miatt mindenkinek jó!... A magyar liberális politikusok is ezt mondták!... és ezért nincsen "korrupt liberális politikus"...
egripeti77
2023. január 01. 19:42
ÚTJAIT, nem "utait"!
káli
2023. január 01. 13:15
Mindenhol van fidesz
DrPepper
2023. január 01. 05:38
Kellemeset a hasznossal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!