Megingott az iráni hatalom a tüntetések hatására? – Irán-szakértő a Mandinernek

2022. november 01. 15:01

„A tüntetések lendülete kitarthat addig, amíg a rezsim fel nem hagy a megtorlások gyakorlatával, és nem tesz valódi enyhítéseket” – vallja Trita Parsi Irán-szakértő. Az amerikai Quincy Institute alelnöke szerint annyit elértek a tüntetők, hogy a hatalom berkeiben is megosztás támadt, a rendszer elbizonytalanodott. Interjúnk!

2022. november 01. 15:01
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

A jelenleg zajló kormányellenes tüntetés-sorozat veszélyesebb az iráni rezsimre, mint a korábbi tiltakozások 2009-ben, 2017-ben vagy 2019-ben?

 

Némely szempontból igen, más szempontból nem. A 2009-es tüntetések nagyobb létszámúak voltak, és a tiltakozássorozatnak volt szervezettsége, voltak vezetői. A jelenleg zajló tüntetések kisebb méretűek, de egy lényeges szempontból

veszélyesebbek: megosztást generáltak a konzervatív kormányzaton, a konzervatív nómenklatúrán belül.

Ali Laridzsáni volt iráni házelnök és a rendszer más egykori első vonalas vezetői már nyíltan arról beszélnek, hogy az iszlám köztársaságnak nem szabadna ennyire beleavatkoznia az állampolgárok magánéletébe, több szabadságra lenne szükség. A rendszeren belülről is nyomás van?

Igen, van egy egyre növekvő elégedetlenség a rendszer hívei között is ez ügyben. Már érzékelhető vita van a hatalom berkein belül arról, ahogy a Mahsza Amini-ügyet a kormányzat kezelte (Az Amini-ügyről és a tüntetésekről itt olvashat részletesebben – a szerk.). És arról is, hogy egyáltalán szükség van-e az erkölcsrendészetre.

Trita Parsi, a Quincy Institute alelnöke  (AREN BLEIER / AFP)

 

Irán-szakértők rámutatnak: az a tény, hogy fiatalok ilyen tömegben nyíltan kifejezik lázadásukat a rezsimmel szemben, és azzal vállalják a borítékolható hatósági megtorlást, már önmagában mutatja, hogy a rendszer sokkal ingatagabb, mint azt kívülről gondolnánk. Ez így van? 

A tüntetések intenzitása valóban azt mutatja, hogy a fiatal generációk frusztrációja egy soha nem tapasztalt szintre lépett. Ugyanakkor

ez a felhalmozódott indulat sem biztos, hogy képes lesz megbuktatni a rezsimet.

Bármilyen kimenetele is legyen majd ennek a folyamatnak, egy biztos: a fiatalok lázadása annyit már most elért, hogy ebből a kialakult társadalmi helyzetből már nem lehet visszatérni a régi status quóhoz.

Ellentétben a korábbi évek kormányellenes tüntetéseivel, a mostani demonstrációk már nemcsak jogkiterjesztést, de a teljes politikai rendszer meghaladását követelik. Van széles társadalmi bázisa ennek a radikális követelésnek?

Az iszlám köztársasági rendszer sohasem volt népszerű, fennállásának négy évtizede alatt mindig többségben voltak az iráni társadalomban azok a rétegek, akik nem ebben a politikai berendezkedésben akartak élni. A kérdés azonban mindig is az volt, hogy miként lehet ettől megszabadulni?

Az iráni társadalom többsége mindig is a békés, reform általi fokozatos változást preferálta,

de idővel egyre nagyobb bázisa lett a radikálisabb változások kikényszerítésének, ugyanis a reformok ígéretei nem hozták meg a kellő eredményeket.

Egy hónap eltelt az Amini-ügy, illetve a tiltakozások kirobbanása óta. Meddig tarthat ki a tüntetések lendülete? Milyen lényegibb változtatásokat lehet képes kicsikarni a hatalomból?

A tüntetések lendülete kitarthat addig, amíg a rezsim fel nem hagy a megtorlások gyakorlatával, és nem tesz valódi enyhítéseket. A rezsim összecsuklását azonban ettől a tiltakozáshullámtól sem várhatjuk, az ellenállásnak ez a szintje önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy a rendszer összeomoljon. És itt az is egy fontos szempont, hogy ha meg is történne ez,

nem világos, hogy a régi rezsim helyébe milyen politikai berendezkedés lépne.

Ezen a ponton jelent óriási hiányt, hogy a demonstrációknak nincs szervezete, nincs vezetése.

Ha a teheráni rezsim belemenne abba, hogy eltörli a fejkendőviselés kötelezettségét a nők számára, ez elegendő és elfogadható engedmény lenne a tüntetők számára?

Sok tüntető ezt már nem érezné elegendő engedménynek. De sokan igen. Ugyanis kalkulálhatnak úgy, hogy ha a rezsim ezen a téren meghátrálásra kényszerült, akkor erre az eredményre, erre a tapasztalatra lehet már építeni a következő nyomásgyakorlást.

 

Nyitókép: Fejkendős iráni hölgy Khomeini ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítójának teheráni sírjánál 2006. március 5-én  (Morteza Nikoubazl / NurPhoto via AFP)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hájas Gerzson a hitlerszakértő
2022. november 01. 22:56
Micsoda remegő szájszéllel vigyorogva vágyvezérelt álmodozás
Hair is on Ford
2022. november 01. 17:24
Irán szakértő?Mi a lófasz?Hogy lehet szakérteni egy államot?
Búvár Kund
2022. november 01. 15:40
A CIA dolgozik.... Eldöntöttek egy dominót, és várják mi lesz. Jó semmiképp. Csak a halottak száma és a következmények mértéke a kérdés, bármerre is fordul a kocka. "Néhány" emberi halál, amit az USA számlájára lehet írni. Más faszával amkegkönnyebb a csalánt verni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!