Salviniék elismernék Jeruzsálemet Izrael fővárosaként

2022. szeptember 01. 07:36

„Teljes mértékben elköteleztem magam Izrael népe mellett” – jelentette ki a Liga első embere.

2022. szeptember 01. 07:36
null

Az Izrael Hayom című újság azt kérdezte Matteo Salvinitől, hogy megválasztása esetén betartja-e ígéretét, miszerint elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és áthelyezi Olaszország nagykövetségét Jeruzsálembe. Salvini – aki várhatóan vezető kormányzati szerepet kap, ha a jobboldali koalíció hatalomra kerül – megerősítette:

– tette hozzá. Salvini 2018-ban, amikor belügyminiszterként és miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett, szintén azt mondta, hogy támogatja Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosaként. A lap arra is rákérdezett, hogy pártja elismeri-e Izrael jogát, hogy minden eszközt, beleértve a katonait is, felhasználjon annak megakadályozására, hogy Irán nukleáris arzenállal rendelkezzen. Salvini azt válaszolta:

„Egy olyan demokráciának, mint Izrael, minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje a létét és szabadságát fenyegető bármilyen fenyegetéssel szemben. Az atomfegyver az ajatollahok kezében veszélyes lenne az egész világra, és mindenáron meg kell állítani, még akkor is, ha nagyon szeretném, ha lenne diplomáciai megoldás” – hangsúlyozta Salvini.

Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2022. szeptember 02. 15:41
helyes! a konzervatív zsidók a nyugati konzervatívok fontos szövetségesei... lásd, mit tett Trump és Orbán...
NDAP1945
2022. szeptember 01. 12:28
Hülye Salvini, a zsidó nem az a hálás nép, a legelső alkalommal hátba fogják szúrni, lást 1919- magyar tanácsköztársaság, befogadtuk őket, aztán hátbaszúrtak minket
Galerida
2022. szeptember 01. 12:06
„Adjátok meg a császárnak a császárét, Istennek az Istenét”.
Csakislovacska
2022. szeptember 01. 11:32
Nem ismerős valahonnan ez a nagy elköteleződés,zéró tolerancia?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!