Antiszemitizmus vagy művészet? – botrányba fulladt egy németországi kiállítás

Németországban az idei nyár túlnyomórészt az energiaválság és az ukrajnai háború cseppet sem szívderítő kilátásairól szólt – de a jó öreg németes-kultúrharcos botrányokból is jutott egy erős ügy erre a nyárra – és hol van még a vége!

Történt ugyanis, hogy idén június 18-án megnyitották a hesseni Kasselban a documenta kortárs művészeti kiállítást, aminek a művészeti vezetésével az indonéz Ruangrupa kollektívát bízták meg. A szervezők máris beírhattak maguknak egy piros pontot, hiszen az indonéz művészek bevonásával biztosították, hogy a kiállítás a posztkolonialista szempontok szerint is megfelelően korrekt legyen. Csakhogy, derült ki valamivel később, a Ruangrupa mégsem volt a lehető legjobb választás.

Művészeti kiállítás izraeliek nélkül

A ruangrupás művészek ugyanis úgy alkották meg a kiállítást, hogy

Ez már a documenta megnyitóján is téma volt, Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata külügyminiszterből lett szövetségi elnök nyitóbeszédében el is mondta, hogy ez bizony nem oké így, Izrael létjogosultságát még a posztkoloniális szempontok szerint alkotó ázsiai művészek sem vonhatják kétségbe.

Márpedig – hangzik a német mainstream média és politikai osztály egybehangzó ítélete – az indonézek pontosan ezt csinálták. Sokan a BDS (Boycott, Divestment and Sanctions) nevű nemzetközi mozgalommal is kapcsolatba hozták a Ruangrupát. A BDS-nek az a célja, hogy politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is elszigetelje Izraelt a nemzetközi térben. Ez a célkitűzés Izrael és a zsidó állam szövetségesei s barátai szerint viszont antiszemita és anticionista, ezért elítélendő.

Az inkriminált festmény

De ezzel még nem volt vége a documenta-botránynak, sőt, még csak ez után kezdődött igazán. A kiállítás keretében ugyanis bemutatták a szintén indonéz Taring Pandi nevű kollektíva People’s Justice nevű alkotását is, amin

Az egyik alak a klasszikus zsidó sztereotípiákra épít: a kalapos, nagy orrú, pajeszos figura vérben ázó szemekkel, gonoszan néz a képről, miközben a kalapján két SS-villám szikrázik. A másik figura egy dávidcsillagos kendőben, „Moszad” feliratú sisakban vonul a gonoszok között, miközben a feje felett atombombák repülnek. Egy műszaki hiba miatt a People’s Justice-t csak később leplezték le, így csak később kerülhetett az újságok és a politika érdeklődésének középpontjába.

A német szövetségi és a tartományi kultuszminisztériumok a tőlük elvárható módon reagáltak. A felelős hesseni miniszter, a zöldpárti Angela Dorn aggodalmát fejezte ki, párttársa, a szövetségi szinten praktizáló Claudia Roth pedig a megfelelő következtetések levonására szólított fel. Értsd: tessék szépen kezdeni valamit a festménnyel, mert ez így nem maradhat.

A People’s Justice-t ezért rövid úton le is takarták, később pedig lebontották, Olaf Scholz kancellár pedig azt mondta, hogy szerinte nem kellene következmények nélkül maradnia az incidensnek.

Nem értik, mi a baj

Erre persze szót kértek az indonézek is, akik bocsánatot kértek, és beismerték, hogy hibáztak. A Ruangrupa egyik képviselője szerint nem mérték fel megfelelően a documenta kiállítás jelentőségét a német közélet szempontjából, ami persze ordas mellébeszélésnek tűnik, hiszen nyilvánvalóan nem a kiállítás tart számot ekkora közérdeklődésre, hanem az antiszemitának bélyegzett festmények.

– nyilatkozta a Tagesspiegelnek az egyik indonéz művész, aki a jelek szerint nem csak azt nem tudta, hogy Németországban nem illik a zsidókat rossz színben feltüntető festményeket kiállítani, hanem azt sem, hogy akiről egyszer megállapították, hogy antiszemita (járványtagadó, menekültellenes, nem ukránpárti, stb.), az ennek következtében gyakorlatilag diszkvalifikálódott a modern német politikai kultúra egyik büszkesége, a demokratikus diskurzus minden lehetséges formájából is.

„Nem értjük, itt miért nem elég az, hogy beismerjük, hogy hibáztunk és hogy bocsánatot kérünk a kasseliektől, akikhez, úgy érezzük, kötődünk. Nálunk megnevezünk egy hibát, a helyére tesszük, aztán továbblépünk. Itt senki sem hallgat meg bennünket, pedig pont a párbeszédről van szó, ez a documenta fifteen témája. Igény sincs arra, hogy megértsük egymást” – panaszkodik a lapnak a művész, aki megemlítette, hogy az inkriminált festményt már több kiállításon is közszemlére tették, de sehol nem volt belőle semmi baj.

A német nyilvánosság pedig most, hetekkel később is folytatja a vitát a művészi és politikai véleményformálási szabadság határainak hollétéről.

A nyitóképen: a botrányt okozó festményrészlet egy riportvideóból