Vizsgálatot indított a rendőrség egy cseh politikus ellen, mert „Z”-vel díszítette a húsvéti szendvicseit

2022. április 22. 13:19

A politikus elmondása szerint barátnőjének, Zuzanának akart kedveskedni.

2022. április 22. 13:19
null

A cseh szélsőséges SPD párt egyik képviselője töltött fel a közösségi médiára egy fotót, amelyen húsvéti szendvicsein paprikából készült „Z” betűk láthatók. 

Bronislav Kalvoda, aki az SPD libereci elnöke azzal védekezett az Új Szó szerint, hogy a „Z” betűkkel csak barátnőjének akart kedveskedni. A rendőrség a politikus ellen indított vizsgálatot végül megszüntette arra hivatkozva, hogy az általuk megkérdezett férfi úgy nyilatkozott, „nem támogatja az ukrajnai orosz inváziót”, valamint a „Z betűk a Zuzana keresztnevet jelképezik”.

Maga Kalvoda nem volt hajlandó kommentálni az ügyet, de már törölte a szóban forgó fotót tartalmazó bejegyzését, ami miatt a szakmai életében is bajba keveredett, hiszen Jilemnice város vezetősége nem tartotta elfogadhatónak a posztját. A városi tanács így eltávolította őt a közlekedési és közrendvédelmi bizottság elnöki tisztségéből.

Nyitókép: Facebook

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
betakentaur
2022. április 23. 17:56
Aki nem figyelt az iskolában, most élőben nézheti, hogy miként terjedt és erősödött a nácizmus annak idején.
Zpobedu
2022. április 23. 17:03
A jelenlegi cseh vezetés egy mocskos diktatúra. Közük nincs a szabad szólásszabadsághoz.
Most80
2022. április 23. 16:52
Az Open Society a hülyeség határok nélküli elterjesztéséről szól?
amca
2022. április 23. 14:31
Én meg nem raktam Z betüt a szendóra.de támogatom Russzzija támadását a JUSA ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!