Orosz-ukrán háború: hárommilliárd forintot biztosít a kormány karitatív szervezeteknek

2022. március 05. 16:57

A döntés értelmében 500-500 millió forintot kap a Karitatív Tanács hat tagja.

2022. március 05. 16:57
null

A kormány a Magyarországot is közvetlenül érintő humanitárius katasztrófa hatásainak mérséklésére és kezelésére hárommilliárd forint forrást biztosít a Karitatív Tanács szervezeti tagjai számára – jelentette be Szentkirályi Alexandra szombaton Beregsurányban, az Ukrajnából érkező menekültek számára létrehozott segítségponton.

A kormányszóvivő elmondta, a kabinet döntése értelmében 500-500 millió forintot kap a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, valamint a Magyar Vöröskereszt.    

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hozzátette, a Híd Kárpátaljáért segélyakció keretében szombat reggelig 480 millió forint adomány érkezett az 1357-es segélyvonalon és az erre a célra nyitott számlaszámon keresztül. Ebből az összegből a hat segítségponton tevékenykedő karitatív szervezetek azonnali támogatásként 25-25 millió forinttal részesülnek.

(MTI)

Fotó: Ficsor Márton

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Naggy
2022. március 06. 12:32
Karitatív szervezetek: Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Mészáros Lőrincné.....
Imre Debrecen
2022. március 05. 18:40
RENDBEN VAN, HOGY A KORMÁNY SEGÍTI A KARITATÍV SZERVEZETEKET, DE ILYENKOR HOL VANNAK A SOROS (ÁL)CVIL SZERVEZETEI?? MOST ITT A LEHETŐSÉG A JÓTÉKONYKODÁSRA. 2015-ben rendkívül aktívak voltak a déli határ mentén! Ingyenes jogsegély szolgálat, térkép arról, hogy hol lehet könnyebben átlépni illegálisan a magyar határt, eligazítás nyomtatványokon arról, hogy lehet kikerülni a magyar törvényeket, ahhoz, hogy ne lehessen őket egyből visszatoloncolni....stb. ÉS MOST: "Mit tesznek a Soros-szervezetek a kárpátaljai magyarokért? Egy nagy semmit, kivétel a Helsinki Bizottság, amely a háborúra hivatkozva kéri az egy százalékos támogatást. Majd persze emberjogi közleményt gyárt, meleg étel helyett politizál. Szidja Putyint, gyalázza a magyar kormányt. Majd gonosz furfanggal menekült státuszt követel a magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai magyaroknak – mert szerintük bajban lesznek, ha csak szimplán magyarok. Ja, hogy nem muszlim bevándorlókról van szó? Akkor mindent értünk. De legalább most befoghatnák a szájukat! Ha már segíteni nem akarnak, legalább olyat ne mondjanak, ami árt a magyarságnak."
Leakis
2022. március 05. 17:29
Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az ukrán vezetés a háború után. Nem viszonozzuk a gonoszt gonosszal. Vajon ők jóval viszonozzák majd a jót?
Szent Viktor, a korruptak védőszentje
2022. március 05. 17:28
Remélem, ezt is visszafizettetik az oroszokkal, ha már ránk hozták ezt a terhet is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!