Megérkeztek Romániába az első amerikai katonai konvojok is

2022. február 10. 10:34

Az amerikai védelmi minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt mintegy ezer katonát vezényel át Németországból Romániába.

2022. február 10. 10:34
null

„Megérkezett Romániába a NATO-csapaterősítést szolgáló első, hadifelszerelést szállító amerikai katonai konvojok is” – közölte csütörtökön a román védelmi minisztérium (MAPN).

A nyerges vontatókra helyezett páncélosokból és más katonai járművekből álló menetoszlopok csütörtökre virradóra, Nagylaknál lépték át a határt, majd hajnalban, a román katonai rendőrség kíséretében folytatták útjukat a román főváros, illetve a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogalniceanu légi támaszpont felé. Az amerikai védelmi minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt mintegy ezer katonát vezényel át Németországból Romániába. A MAPN közleménye szerint a Romániában állomásozó NATO-csapatok megerősítésére érkező amerikai katonai kontingens a Task Force Cougar (Puma harci kötelék) nevet viseli, gerincét pedig a németországi Vilseckben állomásozó 2. páncélos lovasezred Stryker harcjárművekkel felszerelt gépkocsizó lövészzászlóalja képezi, amelyet tüzér-, utász-

és más támogató alegységek egészítenek ki.    

Hamarosan további amerikai haditechnikát szállító konvojok és a zászlóalj katonái is megérkeznek Romániába – közölte a román védelmi tárca. Vasile Dincu román védelmi miniszter kedden megerősítette: már több mint száz amerikai katona érkezett az országba, hogy a román logisztikai szakemberekkel együttműködve előkészítse az amerikai csapaterősítést.   

A román média szerint eddig mintegy 900 amerikai katona állomásozott Romániában a Konstanca közelében található – az iraki csapatkivonás közben is használt – Mihail Kogalniceanu légi támaszponton, az amerikai rakétapajzs létesítményeit befogadó dél-romániai Deveselun és az aranyosgyéresi katonai repülőtéren, ahova az amerikaiak MQ-9-es Reaper drónokat hoztak.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Chris Seward

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2022. február 11. 21:09
Beindult az üzlet: ruszkiknak információk olcsón eladók, amerikai katonáknak lányok, polgári lakosságnak üzemanyag.
mokány
2022. február 10. 16:49
Ezek már ideológiailag szelektált liberálbolsevikfasiszták ?
critical man
2022. február 10. 13:08
Ugyanitt üzemanyag illetve bármilyen hadfelszerelés olcsón eladó!
Alcofrybas
2022. február 10. 11:23
A honfoglalás és államalapítás, a kora Árpád-kor és a királyság idején úgy nézett ki a magyar állam, hogy mindenféle csatlós népekkel vette körül magát, körüllakó népeket telepítgetett a szélrózsa minden irányába, a határai mentén, és csoportosított át idővel szükség szerint: székelyeket, normannokat, bajorokat, szászokat, böszörményeket, kunokat, stb. Na most, mára, ha jól látom, megvalósult a pajzs. Helyreállt és megszilárdult a rend. A magországot, a Kárpát-medence presztízs-értékű népét, a magyarságot körös-körül körüllakó népek ütközőállamai védelmezik pajzsként. A sztyeppei hordáktól elválaszt Ukrajna, a csehektől a hegyilengyelek, német agyhalottaktól Ausztria, a balkáni szarfészektől a horvát és a szerb szövik. Oláhokhoz meg most érkeznek a hamburgerzabáló talpasok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!