Minden EU-s országba beutazhatnak a keleti után nyugati vakcinával oltott magyarok

2022. február 02. 11:19

De ez a könnyítés csak a beutazásra vonatkozik, az egyes országok belső szabályaira nem.

2022. február 02. 11:19
null

Azok a magyar állampolgárok, akik keleti vakcina után második vagy harmadik oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kaptak, az uniós Covid-igazolvánnyal bármely tagállamba beléphetnek – közölte Ujhelyi István (MSZP-Párbeszéd) európai parlamenti (EP-) képviselő szerdai online sajtótájékoztatóján.

A szocialista politikus azt mondta: erről írásban és egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatta őt Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa. Az aktualizált rendszerben a két oltással rendelkezők uniós Covid-igazolványa 270 napig érvényes, a harmadik oltást is felvevőké pedig korlátlan ideig használható – jelezte. Ujhelyi István emlékeztetett arra, hogy korábban több alkalommal „lobbizott” a kormánynál és az európai intézményeknél is a mintegy kétmillió keleti vakcinával oltott magyart érintő utazási probléma megoldásáért. Hozzátette: a keleti vakcinával oltott magyarok, ha utazni akartak, eddig kénytelenek voltak költséges teszteket elvégeztetni, mert a legtöbb EU-tagállamban nem fogadják el megfelelő védettségként az unióban csak Magyarországon használt keleti oltóanyagokat.

Ujhelyi István azt kérte, hogy ha valakinek – a legfrissebb tájékoztatás ellenére – korlátoznák a szabad beutazását egy EU-országba, értesítse őt, mivel – mint mondta – az a tagállam ezzel megsértené a hatályos uniós szabályokat. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az EU intézményei csak a határátlépést, a beutazást tették korlátozásmentessé. Az adott tagállamokban érvényes egyedi korlátozásokról – például éttermek, a tömegközlekedés, szociális terek használata – mindig tájékozódni kell, ezek ugyanis az adott országok hatáskörébe tartoznak, és eltérőek lehetnek.

(MTI, fotó: ROSLAN RAHMAN / AFP)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
998877
2022. február 03. 11:19
Hivatalosan továbbra is teszt kell a keleti ÉS nyugati emlékeztető után. Senki nem hallott az Újhülye és Didier közötti magánbeszélgeséről.
Kun Béla
2022. február 02. 15:33
Ujhelyi és a 68 ' as komcsi haverjai megfúrták a keleti vakcinákat Brüsszelben , most meg a nagylelkű megmentő szerepében tetszeleg ! Ne röhögtess már Pityu ! Pityu miért van az hogy a fajtátoknak épeszű ember nem hisz ? Hát mert jót tőletek a magyar ember sosem kapott , és nem is fog , mert azt adjátok mi lényegetek , a rosszindulat , árulás , tolvajlás ! Jut is eszembe, arról a 4 millió eurós adományról amit a kolléganőd kapott a nyugati vakcinagyártóktól , nincs híred, te tisztakezű ? Csak vicceltem , hisz a tisztakéz egy komcsival kapcsolatban maga a nonszensz !
Kun Béla
2022. február 02. 15:33
Ujhelyi és a 68 ' as komcsi haverjai megfúrták a keleti vakcinákat Brüsszelben , most meg a nagylelkű megmentő szerepében tetszeleg ! Ne röhögtess már Pityu ! Pityu miért van az hogy a fajtátoknak épeszű ember nem hisz ? Hát mert jót tőletek a magyar ember sosem kapott , és nem is fog , mert azt adjátok mi lényegetek , a rosszindulat , árulás , tolvajlás ! Jut is eszembe, arról a 4 millió eurós adományról amit a kolléganőd kapott a nyugati vakcinagyártóktól , nincs híred, te tisztakezű ? Csak vicceltem , hisz a tisztakéz egy komcsival kapcsolatban maga a nonszensz !
monuskaroly
2022. február 02. 15:18
Mintha bármi köze is lenne Ujhelyinek ehhez az egészhez. Nem ez volt a terv, amikor az elvtársaival, egymást túlkiabálva lázítottak a keleti oltóanyagok ellen, mikor nem is volt más. Rohadt egy féreg ez az Újhülye!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!