Lavrov: Moszkva kész rendezni viszonyát Londonnal

2022. február 10. 11:57

Az orosz külügyminiszter szerint az orosz-brit viszony sokéves mélyponton áll.   

2022. február 10. 11:57
null

Az orosz diplomácia vezetője kifejezte reményét, hogy a két ország helyre tudja állítani a kétoldalú együttműködés mechanizmusait és a tárcaközi kapcsolatokat, amelyeket, mint mondta, nem Moszkva kezdeményezésére építettek le. Azt is hangoztatta, hogy az Oroszország elleni fenyegetések és ultimátumok nyelve nem vezet sehová.

Lavrov szerint az orosz-brit viszony sokéves mélyponton áll.    

Truss kifejezte reményét, hogy moszkvai tárgyalása hozzájárul az európai biztonság megerősödéséhez és az állandó ENSZ BT-tag Nagy-Britannia képviseletében felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a hidegháborús retorikával, valamint hogy a diplomácia és a NATO-val folytatott párbeszéd útját járja. Mint mondta, Moszkvának az általa aláírt, 1994-es budapesti memorandum értelmében tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását és területi épségét.    

Brit külügyminiszter 2017 óta nem járt Moszkvában

Az 1994-ben aláírt budapesti memorandumban az Egyesült Államok, Oroszország és Nagy-Britannia garantálta Ukrajna határait, cserében azért, hogy Ukrajna csatlakozzék az atomsorompó-szerződéshez. Brit külügyminiszter 2017 decembere óta nem járt az orosz fővárosban. Akkor a jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson töltötte be ezt a tisztséget. A két ország viszonya az úgynevezett Szkripal-ügy nyomán romlott meg jelentősen. 

2018. márciusában a délnyugat-angliai Salisburyben sikertelen mérgezéses merényletkísérlet történt Szergej Szkripal átállt orosz katonai hírszerző és a lánya ellen. London Moszkvát vádolta meg a bűncselekménnyel, amit az orosz fél visszautasított. Truss, aki szerdán érkezett Moszkvába, a Lavrovval folytatott tárgyalását megelőzően felkereste a Lomonoszov nevét viselő Moszkvai Állami Egyetemet. Itt Viktor Szadovnyicsij rektornak kijelentette, hogy Nagy-Britannia szeretné tapasztalatcsere keretében átvenni az orosz iskolai és egyetemi matematikaoktatás gyakorlatát.

(MTI)

Kép forrása: Russian Foreign Ministry Press O / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2022. február 10. 12:37
Rohadt egy népség a brit. Nem érdemlik meg az orosz gentleman stílust.
Lajoss
2022. február 10. 12:25
Kevesebb orosz ellenzékit gyilkolnak meg a kágébések..
Amerigo
2022. február 10. 12:15
Hiába a nagy köpködés, putyinozás az EU-ban. Angliának az üzleti érdekei felülírják az szövetségesekhez fűződő kapcsolatait. Ráadásul már az EU-ra is tesznek, magasról. Churchill: "We have no eternal allies, and we have no perpetual enemies. Our interests are eternal and perpetual, and those interests it is our duty to follow."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!