Már Németország is támogatja Oroszország leválasztását a SWIFT-ről

2022. február 26. 23:14

Másodszorra gondolják meg magukat egy jelentős kérdésben Berlinben.

2022. február 26. 23:14
null

Szombat délután Berlinben is megváltozott a széljárás Oroszország SWIFT-ből való kizárását illetően – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Immár a balliberális német kormánykoalíció is hajlandó elszánni magát erre a lépésre, eddig ugyanis Németország volt az utolsó olyan uniós tagállam, amely meggátolta ennek az EU-s szankciónak a bevezetését.

Nem Németország volt az egyetlen uniós tagállam, amely eredetileg ellenezte ezt a drasztikus lépést, hiszen hazánk mellett például Olaszország, Ausztria és Ciprus vezetése sem támogatta sokáig Oroszország leválasztását a SWIFT-ről. Ez a lépés ugyanis komoly hátrányokat okoz azoknak az országoknak, amelyek intenzív gazdasági kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal.

Szombat délutánra azonban fordult a kocka Berlinben is,

méghozzá vélhetően két dolog hatására. Az egyik Zelenszkij ukrán elnök beszéde, a másik pedig az lehetett, hogy Németország egyedül maradt a SWIFT-kizárás blokkolásával.

Annalena Baerbock és Robert Habeck, Németország zöldpárti külügy- és gazdasági miniszterei szombat este már úgy nyilatkoztak, hogy támogatják Oroszország célzott leválasztását a SWIFT-rendszerről. „Azon dolgozunk, hogy a leválasztással járó károkat úgy korlátozzuk, hogy a megfelelő embereket érintsék” – közölte Baerbock és Habeck. Oroszország leválasztása a SWIFT-rendszerről így már a jövő héten megtörténhet.

Fotó: John MACDOUGALL / POOL / AFP

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kailniris
2022. február 28. 09:01
kailniris
2022. február 27. 15:05
Kristály
2022. február 27. 11:54
Itt csak addig jó egy keleti tagállam vagy kereskedelmi baráti országnak amig viszik a milliárdokat mihelyt kezd kiegyenlitődni a a kereskedelem rögtön kitör a jogállamisági téma vagyis nincs jogunk hogy saját hazánkban jobban élnjünk csak annyi amenyit ez a mocskos bagázs megenged az illető országnak.
revpet
2022. február 27. 10:24
A németek most teszik tönkre Európa gazdaságát. Fegyver eladással HARMADIK Világháborúnak ágyaznak meg. Innentől csak imádkozhatunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!