Kína nem akar második hidegháborút

2022. január 17. 15:12

A koronavírus-járvány és az éghajlatváltozás elleni nagyobb nemzetközi összefogást sürgetett Hszi csin-ping kínai elnök hétfőn a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) virtuálisan elmondott megnyitóbeszédében, amelyben a „hidegháborús mentalitás” okozta károkra is kitért.

2022. január 17. 15:12
null

„Fel kell hagyni a hidegháborús mentalitással, és a békés együttélésre kell törekedni annak érdekében, hogy mindenki jól járjon. Mert a világunkat ma messze nem lehet békésnek nevezni” – fogalmazott az elnök, aki egyúttal felszólalt a protekcionizmus és az egyoldalú döntések ellen is, a hegemóniára törekvők bevett gyakorlatának nevezve őket. „Nem megyünk sokra a zéró összegű játszmákkal, amelyekben egyvalaki mások kárára erősödik” – tette hozzá.    

Kína élenjár a vakcianadományok terén

Méltatta hazájának a járvány legyőzésére tett erőfeszítéseit, kiemelve, hogy

Kína már több mint kétmilliárd dózis, saját gyártású vakcinát exportált, és további egymilliárdot tervez a jövőben,

beleértve 600 millió adagnyi adományt Afrikába, illetve ezenfelül további 150 milliót Délkelet-Ázsiába.    

A fejlett országok felelőssége a klímaváltozás elleni küzdelem

Az éghajlatváltozással kapcsolatban Hszi Csin-ping leszögezte, hogy Kína kész együttműködni más országokkal az ügyben, ám úgy vélte, a fejlett országok felelőssége a klímaváltozás elleni küzdelmet anyagiakkal és technológiával segíteni. Ígéretet tett emellett arra is, hogy

a Kínai Kommunista Párt lazít a gazdaságra vonatkozó szabályokon, szélesebbre nyitva kapuit a külföldi befektetők előtt.    

Az elmúlt öt évben az állampárt több lépést tett ebbe az irányba, vállalatcsoportok azonban azt vetik Peking szemére, hogy a külföldi tulajdonban lévő bankokat és üzleti érdekeltségeket továbbra is korlátozások sújtják, amelyek elzárják az utat a legígéretesebb iparágak felé.    

Washington és Peking több kérdésben nem ért egyet

Jóllehet beszédében az elnök nem nevezett meg országokat, a csúcstalálkozót a Kína és az Egyesült Államok között mélyülő feszültség közepette tartják. Washington és Peking több kérdésben nem ért egyet, egyebek között a szellemi tulajdonra vonatkozó jogokban és az emberi jogok terén sem, továbbá eltérő álláspontot képviselnek a Tajvani-szoros és a Dél-kínai-tenger ügyében is.    

Míg Kína saját területének tekinti az 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvant, addig az Egyesült Államok, jóllehet nem ismeri el a szigetet hivatalosan,

Tajvan legnagyobb fegyverszállítója, az amerikai kongresszus tavaly pedig delegációt is küldött Tajvanra.    

Peking többször felszólította Washingtont, hogy tartsa magát az „egy Kína” elvéhez és azonnal szüntessen be mindenféle hivatalos egyeztetést Tajvannal a kínai-amerikai kapcsolatok zökkenőmentes fejlődésének biztosítása érdekében.    

Amerika nyitott csendes-óceáni térséget szeretne

Joe Biden amerikai elnök kormánya emellett többször hangoztatta, hogy elkötelezett a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térség iránt, kiemelve a Dél-kínai-tengeren áthaladó hajók biztonságát, az amerikai külügyminisztérium pedig felszólította Pekinget, hagyjon fel az övezetben mutatott „agresszív viselkedésével”.    

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli,

és katonai célra több mesterséges szigetet épített a térségben. Szeptemberben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália új, védelmi és biztonsági szervezet létrehozását jelentette be az indiai- és a csendes-óceáni térség stabilitásának biztosítására. A három ország angol nevének rövidítéséből AUKUS-nak elnevezett kezdeményezést Peking határozottan elítélte, „hidegháborús mentalitással” vádolva a három országot.

(MTI)

Fotó: Ceng Shou Yi / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2022. január 17. 21:33
A kínaivírus biológiai fegyverként történő alkalmazása már forró háború.
Rocktoberi
2022. január 17. 18:03
Mi a faszt keres az USA Kína befolyási övezetében? Kína sem nyomul Kanadában vagy Mexikóban.
lazio154
2022. január 17. 17:57
Vannak nagy sikerek kinában. Űrkutatásban mondhatni úgrottak, mert 2014. ben a Lee nevű vezető NASA kutató visszaszökött őshazájába. Tényleg, már a Hold árnyékos oldalán és a Marson vannak. De azért senki se gondolja, hogy az USA. ba eközben mindenki a tökét vakarta. A szoci múltban is mindenki koppintott nyugati autókat gyártott, valahogy mégse sikerültek olyanra. Az esetleges külföldi szakembergárda kivonulása útán visszasüllyednének, mint mi Ganz Ábrahám híányában.
fatman
2022. január 17. 16:37
minden nagyhatalomnak vannak érdekei, ahogy az oroszoknak nem esik jól, h a cia beleszart Ukrajnába, és Kínának kell Tajvan, az USA sem örülne bárhol a partjai közelében az orosz vagy kínai rakétáknak, lásd: kubai válság...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!