Államfő lehet az olasz kormány vezetőjéből jövőre

2021. december 22. 17:22

Kevesebb mint egyéves kormányzása eredményeit sorolta fel az olasz miniszterelnök, Mario Draghi évzáró sajtótájékoztatóján szerdán, melyen hangsúlyozta, hogy a megkezdett gazdasági-pénzügyi reformok akkor is folytatódnak, ha esetleg más állami pozícióba kerül át.

2021. december 22. 17:22
null

Mario Draghi kijelentette, hogy a pandémia miatti gazdasági helyreállítási program elindításával és megvalósításával megbízott kormány munkája „a miniszterelnök személyétől függetlenül folytatódik”. Hozzátette: „az én sorsom nem számít, az intézmények szolgálatában álló ember, nagypapa vagyok”.    

Felsorolta kormánya eredményeit, hangoztatva, hogy a gazdasági helyreállítás minden projektje útjára indult,

valamint jól áll a kormány irányította vakcinázási program is több mint 85 százalékos átoltottsággal.    

Mario Draghi a rábízott kormányfői feladatot elvégzettnek tekinti

Elemzők szerint Mario Draghi arra utalt, hogy a rábízott kormányfői feladatot elvégzettnek tekinti, és

koránál fogva készen áll a miniszterelnöki széket az államfőire cserélni.    

Sergio Mattarella államfő február 13-án bízta meg Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) volt elnökét a parlamenti erők többségének részvételével alkotott új kormány vezetésével. A Draghi-kormány egyik legfontosabb feladata a koronavírus-járvány okozta válságban az úgynevezett európai Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) programjainak kidolgozása és elindítása volt.    

Sergio Mattarella mandátuma a végéhez érkezett

Az új államfőről a parlamentnek januárban kell szavaznia.

Más, a pártok többségétől támogatott jelölt hiányában a legesélyesebbnek Mario Draghi tűnik,

de Draghi távozása a jelenlegi széles – a bal- és a jobboldalon is támogatott – kormánykoalíció felborulásához vezethet. A sajtótájékoztatón Mario Draghi megjegyezte, akárki is legyen a következő köztársasági elnök, ha a pártok között nem születik többségi megállapodás az államfő személyéről, „nehezen képzelhető el”, hogy ugyanezek a pártok tovább támogatják a kormányt.    

Az esetleges miniszterelnök-csere utat nyit a választások előtt

Az affaritaliani.it politikai hírportál kommentárja szerint Mario Draghi „felajánlotta” elnöki kinevezését. A 74 éves Draghi saját „nagyapai” életkorát hangsúlyozva üzent az olasz és az európai politikának is, amely attól tart, hogy távozásával Rómában nem csak politikai, hanem pénzügyi-gazdasági fordulat is bekövetkezhet – írta az internetes oldal.    

A sajtó máris azt találgatja, ki lehetne Mario Draghi utódja a kormányfői palotában.

Az Il Fatto Quotidiano napilap szerint az esetleges miniszterelnök-csere utat nyit a választások előtt, „visszaadva a szót a választóknak, hogy szakértői helyett ismét politikai kormány alakuljon”. Az Il Giornale című jobboldali lapban közölt felmérés azt mutatja, hogy a jobboldali pártok 47,5 százalékon állnak, miközben a baloldali erők támogatottsága nem haladja meg a 41 százalékot.

(MTI)

Fotó: Italian Prime Ministry / Palazzo C / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. december 23. 13:01
te tű vagy
Dicsértessék
2021. december 22. 22:23
Még egy szép példája annak, hogy mennyire béna hely a naaagy nyugat.
Salamander
2021. december 22. 19:45
Draghi egy globalista hóhér - ez a hüllő pofájára van rajzolva. Salvini valóban megingott, sajnos nem túl intelligens: érettségije van és slussz. Többet jelent neki a szereplés, a talmi csillogás, mint a valós értékek, amit láthatóan nem ismer. Aki tud olaszul és hallgatja a beszédeit, rögtön érti miről is van szó. Ma egy jobboldali politikusnak magasan kvalifikált embernek kell lennie, különben vége lesz, mint a botnak.
fatman
2021. december 22. 19:29
nem kell tökölni, választás kell... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!