Szinglik és leszbikusok számára is nyitott az állami lombikbébi program Spanyolországban

2021. november 05. 19:15

Spanyolországban ismét részt vehetnek a közfinanszírozott mesterséges megtermékenyítési programban az egyedülálló nők, a leszbikusok és a transzexuálisok is – az erről szóló rendeletet pénteken írta alá a spanyol egészségügyi miniszter Madridban.

2021. november 05. 19:15
null

„Ma a jogok helyreállításának napja van, olyan jogoké, amelyeket sosem kellett volna megszüntetni” – fogalmazott Carolina Darias, hangsúlyozva, hogy a döntés hozzájárul egy tisztességesebb társadalomhoz, amely minden egyes tagját elismeri.    A szaktárca becslése szerint az államilag támogatott ellátási kör módosításával mintegy 8500 ember számára nyílik meg a gyermekvállalás lehetősége.    

Az elérhető közszolgáltatások listáját először 2006-ban, az akkori szocialista kormány bővítette ki az egyedülálló nőkkel, illetve a leszbikusokkal, amelyet 2014-ben a konzervatív néppárti kormány visszavont.    

Ennek ellenére több tartomány úgy döntött, hogy továbbra is biztosítja számukra a hozzáférést a közfinanszírozott mesterséges megtermékenyítési programokhoz. Az ismét kormányra került Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 2018 nyarán jelentette be, hogy országos szinten kívánja biztosítani az ellátást az érintett társadalmi csoportok számára.

(MTI)

Fotó: Guillaume SOUVANT / AFP

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fraktoaster
2021. november 06. 16:31
Nem elég progresszív. Mi lesz a férfinek született szinglikkel? És a tisztán homoszexuális férfi párokkal? A belső női nemi szervekkel nem rendelkező egyéneknek is lombik programot. Hátha sikerül. A biológia és az élettan törvényei úgyis csak társadalmi konstrukciók, téveszmék.
Akitlosz
2021. november 06. 14:15
A spanyol államnak nyilván a gyermekek érdeke az első. Hadd nőjön fel minél több gyermek csonka családban, nem is a valódi szüleivel, akik ráadásul még nem is normálisak! Kizárt, hogy ez hasznos lenne társadalmilag. A lombikbébi programot olyanoknak kellene fenntartani, akiknek önhibájukon kívül nincsen gyermekük, s nem olyanoknak, akik önhibájukból eleve alkalmatlanok szülőnek.
crydog
2021. november 06. 09:28
Ez miért hír? Magyarországon ennek régóta semmi akadálya sincs. A lombikbébi programban nincs kitétel nálunk sem a szexuális irányultságra, vagy a párkapcsolati státuszra. A spanyolok megint feltalálták a "spanyolviaszt" ?
Pierre
2021. november 05. 22:51
egy normális ország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!