Megválasztották az első női kormányfőt Svédországban

2021. november 24. 14:41

A szociáldemokrata Magdalena Andersson Stefan Löfven pénzügyminisztere volt.

2021. november 24. 14:41
null

A stockholmi parlament – két hétig tartó tárgyalásokat követően – szerdán megválasztotta az új kormányfőt, Magdalena Anderssont, a svéd szociáldemokraták vezetőjét. Ő Andersson az első női kormányfő a skandináv királyságban. Az 54 éves közgazdász, aki korábban elődje, Stefan Löfven pénzügyminisztere volt, kedd este szerezte meg a tisztséghez szükséges támogatást, köszönhetően a kisnyugdíjak emeléséről a baloldali párttal, az utolsó pillanatban kötött megállapodásnak. Az új vezető ugyanakkor elveszítette egy kulcsfontosságú centrista párt támogatását a költségvetéséhez. Ezért valószínűleg a szélsőjobboldali Svéd Demokraták párt példátlan támogatásával készített költségvetéssel kell majd az új miniszterelnöknek kormányoznia. „Hiszem, hogy ennek ellenére tudom kormányozni az országot” – mondta egy sajtótájékoztatón, és megismételte jelszavát: „Hiszem, hogy Svédország képes jobbra”.   

Eddig harminchárom férfi kormányfője volt az országnak

A hét évnyi, hatalomban töltött idő és a nyár eleji politikai válság miatt „kimerült” Stefan Löfven kormányfő augusztusban bejelentette, hogy novemberben lemond, kevesebb mint egy évvel a 2022 szeptemberi parlamenti választások előtt. A közvetlen stílusáról ismert

egykori úszó Magdalena Andersson, aki a „buldózer” becenevet kapta, november elején állt a Szociáldemokrata Párt élére.

A miniszterelnöki poszt átadása azonban bonyolultnak bizonyult, a támogatásokban megmutatkozó eddigi legkisebb különbséggel. Magdalena Anderssont a képviselők 117 igen szavazattal, 57 tartózkodással, 174 nem szavazattal és egy hiányzóval választották meg. Svédországban egy kormányt akkor fogadnak el, ha a 349 képviselőből 175, az abszolút többség, nem kezdeményez bizalmatlansági indítványt.    

Annak ellenére, hogy Svédország élen jár a nemek közötti egyenlőség érvényesítésében, az összes többi észak-európai országgal ellentétben még soha nem volt női miniszterelnöke. Egy évszázaddal azután, hogy a nők szavazati jogot kaptak Svédországban, Magdalena Andersson az első miniszterelnöknő. A tisztség 1876-os megalakítása óta harminchárom férfi kormányfője volt az országnak. A közvélemény-kutatások szerint a korábban az Olof Palme által vezetett párt 25 százalék körüli eredményével még mindig a legnagyobb politikai formáció Svédországban, de népszerűsége történelmi mélypontjaihoz közelít.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Jessica Gow

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Prominet
2021. november 24. 18:50
Ez fehér... de vajon nő is? Monnyon' le...
kata56
2021. november 24. 16:49
Nagyon nagyon csalodott vagyok. A svedektol minimum egy transznemut vartam volna...esetleg egy bevandorlo hatterut.... Ez az osdi, szuletett sved szokeseg... Remes..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!