Az ENSZ szerint az energiatermelési tervek összeegyeztethetetlenek a klímacélokkal

2021. október 20. 07:40

A szervezet szerint a világ kormányainak tervei veszélyesen eltérnek a céloktól.

2021. október 20. 07:40
null

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése melletti elkötelezettség ellenére a jelenlegi fosszilis energiatermelési tervek nem egyeztethetőek össze a kitűzött klímacélokkal – figyelmeztetett szerdai jelentésében az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP). A 2015-ös párizsi klímamegállapodás értelmében 2, de inkább 1,5 Celsius-fokban kell maximálni a Föld éghajlatának felmelegedését, és ennek egyik legfontosabb módja a fosszilis energiahordozók felhasználásának kivezetése. A világ kormányainak tervei azonban „veszélyes eltérést” mutatnak ettől – állapítja meg az UNEP. Az ENSZ-program szerint a fosszilis energiahordozók felhasználását azonnal és erőteljesen csökkenteni kell. Ploy Achakulwisut, a jelentés fő szerzője arra figyelmeztet, hogy

a világ országai ennek ellenére a földgáz és a kőolaj felhasználásának növelését tervezik,

s csak a szénfelhasználást tervezik csökkenteni „szerény mértékben”.

Ennek következményeképpen 2030-ra a szén esetében 240 százalék, a kőolajnál 57 százalék, a földgáznál pedig 71 százalék lesz a különbség ahhoz képest, ami a 1,5 Celsius-fokos cél eléréséhez kellene – mutatott rá a kutató. Az összes fosszilis energiahordozó felhasználása több mint a duplája lesz a mostani tervek szerint annak, ami a 1,5 fokos célhoz kellene, és mintegy másfélszerese annak is, ha valóban csak 2 Celsius-foknál szeretnénk megfékezni a felmelegedést. A jelentés szerint a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő országai,

a G20 csoport tagjai a koronavírus-járvány kezdete óta 300 milliárd dollárt különítettek el fosszilis energiatermelésre, többet, mint megújuló energiaforrásokra. Azt viszont üdvözlik, hogy a fosszilis energiatermelés nemzetközi pénzügyi támogatása jelentősen csökkent, és több nemzetközi fejlesztési bank már nem támogatja a befektetéseket ezen a területen.

(MTI)

Fotó: Pixabay

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dr Justice
2021. október 20. 13:21
Válasszák meg Szalacsi Sándort ENSZ főtitkárnak! Neki biztos lesz ötlete arra, hogy honnan kell kinyerni az energiát. Ha a vízbű kinyerjük a zoxigént, ez is menni fog...! A hangzatos és magasztos elvek mögé az ENSZ eddig se bírt megfelelő eszközrendszert rendelni, miért pont ebben tudna?!?
hátakkor
2021. október 20. 13:10
Az emberiség nem fog lóháton Párizsba menni, nem megy vissza a fára, csak azért mert egyszer vége lesz a földi civilizációnak, amikor úgyis vissza kell menni a fára. Minden véges, csak a Viláegyetem végtelen.
Dr. Greta Grünberg
2021. október 20. 12:57
Le kell kapcsolni az európai fosszilis erőműveket, ezt diktálja a józan ész, a klíma, és az emberiség védelme, főleg azoknak a széles embertömegeknek védelme, akik a klímaválság által leginkább érintett helyeken élnek, és azon felül, hogy semmit nem tudnak tenni, ők fizetik meg a leginkább többek között a magyarországi habzsidőzsi externáliáit is.
Falfirka
2021. október 20. 10:19
ensz dolgozók. költözzetek barlangba, vagy másszatok vissza a fára. idióta élősködő banda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!