Afganisztán az összeomlás szélén áll, gyermekek halhatnak éhen

2021. október 29. 22:02

Már a tálibok is összeomlástól tartanak: pénzt kérnek, és fogadkoznak, hogy betartják az emberi jogokat – írta meg a Reuters.

2021. október 29. 22:02
null

Afgánok milliói, köztük gyerekek fognak éhen halni, ha nem sikerül visszarántani Afganisztánt az összeomlás széléről – figyelmeztetett David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója hétfőn.A tisztségviselő a befagyasztott alapok elérhetővé tételét követelte a humanitárius erőfeszítések támogatása érdekében.

Afganisztán lakosságának mára több mint felét, 22,8 millió embert fenyeget az éhínség

 Beasley rámutatott: a 39 milliós államban két hónappal korábban még csak 14 millió volt a számuk.

– mondta. „A dolgok sokkal rosszabbra fognak fordulni” – összegezte Beasley, aki a finanszírozás hiányában és az afgán gazdaság összeomláshoz közeli állapotában látja a problémák gyökerét.

Afganisztánban a tálib lázadók augusztusban harc nélkül elfoglalták Kabult, és átvették a hatalmat a Nyugat által támogatott kormánytól. Ezt követően a nemzetközi adományok elapadtak, és a megszokottnál jobban előtérbe került az afgán gazdaság segélyfüggősége. Emellett Afganisztán külföldi vagyonát is befagyasztották, miután a nemzetközi közösség egyelőre nem tudja eldönteni, hányadán áll az új tálib kormánnyal.

 Az élelmiszerhelyzet – amelyet tovább rontott az éghajlatváltozás – a tálib hatalomátvétel előtt is válságos volt

„Előrejelzéseink a vártnál gyorsabban valósulnak meg” – hangsúlyozta Beasley. „Kabul gyorsabban elesett, mint ahogy vártuk, és a gazdasági összeomlás még annál is gyorsabban történik” – tette hozzá. Kiemelte: „fel kell szabadítani a befagyasztott alapokat az emberek túlélése érdekében”.

Sok afgán vagyontárgyainak eladására kényszerül, hogy élelmiszerhez juthasson, miután a tálibok nem tudnak fizetést adni az állami szférában dolgozóknak. Most először a városi közösségek hasonló mértékű élelmiszerválsággal szembesülnek, mint a vidékiek.

Afganisztán több milliárd dollárnyi értékű eszközt parkoltat az amerikai jegybanknál és európai központi bankoknál, de a pénzeket befagyasztották, miután a tálibok megdöntötték a korábbi afgán kormányt augusztusban.

A tálibok vezette pénzügyminisztérium szóvivője ígéretet tett arra, hogy „tiszteletben fogják tartani az emberi jogokat, köztük a nők oktatáshoz való jogát”, és új forrásokat kért az eddigi humanitárius segélyeken felül.

– mondta a szóvivő. Úgy véli, hogy „a pénz befagyasztása nem etikus, és szemben áll a nemzetközi joggal és értékekkel”.

Felszólították az európai országokat, köztük Németországot, hogy szabadítsák fel a tartalékokat a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében, ami tömeges migrációt idézne elő Európa irányába. Az afgán központi bankban az év végéig van elegendő pénz a tisztviselők szerint. 

Németországban jelenleg mintegy félmilliárd dollárnyi afgán pénz van befagyasztva

A közép-ázsiai országnak havi 150 millió dollárra lenne szüksége, hogy elkerülje a közelgő válságot, az ENSZ szerint 220 millió dollár szükséges a katasztrófa elkerülésére. A nyugati kormányok bár nem akarják, hogy humanitárius katasztrófa sújtson le Afganisztánra, a tálib kormányt továbra sem ismerik el.

(MTI, Reuters)

Fotó: STRINGER / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. november 04. 10:01
Indiában is. És ott meg is ölik a gyereket, ha lány, vagy eladják. Mint Thaiföldön. És Kínában is ez volt. Most nem tudom. Miért most Afganisztán lett hirtelen az érdekes? Szaúd-Arábia? Ott a nőt halálra kövezik. Ha pénzt adunk, akkor nem?
critical man
2021. október 31. 07:37
Amúgy miért halnának éhen? Mert kivonult az USA? Pont fordított a helyzet, amíg az USA bent volt, halomra gyilkolták a lakosokat, beleértve a gyerekeket is.
Osztap Bender
2021. október 30. 16:16
A megoldás talán az lett volna, hogy a táliboknak golyót, a többinek kaszát, kapát, malteros ládát, dolgozzatok szabjátok meg, ha enni akartok. De a büdös jenkik ez is elszarták és végül megfutamodtak, a trágyát pedig igyekeznek Európába lerakni. Az összes cserbenhagyottnak náluk a helye! (Kicsiny betűkkel azért ide írom, meg azoknál, akik támogatták őket!)
Jinx
2021. október 30. 08:51
Elkergették, megszerezték, akkor most gazdálkodni és menedzselni kellene. Mire is emlékeztet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!