Van úgy, hogy a pap szörnyeteg és hogy a k*rva szent
Boldog anyák napját mindenkinek, aki anya, és aki nem az.
Meggyilkoltak egy katolikus papot Franciaország nyugati részén, Vendée megyében hétfő reggel. Hivatalos értesülések szerint az elkövető egy ruandai migráns.
A Franceinfo közszolgálati rádió szerint a meggyilkolt Olivier Maire atyára Saint-Laurent-sur-Sevre-ben bukkantak rá egy missziósházban. A hatvanéves atya hónapok óta szállást adott gyilkosának – mondta el egy rendőrségi forrás. A francia belügyminiszter, Gérald Darmanin támogatásáról biztosította az ország katolikus közösségét, és hozzátette: a nap folyamán felkeresi a térséget.
Egy, az ügyet jól ismerő forrás elmondta, hogy a gyilkos feladta magát a Mortagne-sur-Sevre-i csendőrségen. A férfi igazságügyi megfigyelés alatt állt a tavaly júliusi nantes-i katedrálistűzzel kapcsolatban – tette hozzá a forrás. A hatóságok ugyanis azt gyanítják, hogy ő gyújtotta fel a gótikus katedrálist. A tűzben értékes freskók semmisültek meg, és tönkrement a templom híres orgonája is, amely még a francia forradalmat és a második világháborút is túlélte.
A Valeurs Actuelles című jobboldali médium információi szerint a gyilkosságot egy ruandai migráns, a 40 éves Emmanuel Abayisenga követte el. Ezt Christelle Morançais, a Loire-mente régió tanácsának elnöke is megerősítette a Twitteren. A hatóságok vizsgálják az elkövető indítékát. A ruandai férfi korábban önkéntesként dolgozott az egyházmegyénél. Később kitoloncolással fenyegették meg.
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés nevű párt vezetője a Twitteren azt írta: „Franciaországban előfordulhat, hogy valaki illegálisan érkezik az országba, felgyújtja a nantes-i katedrálist, nem utasítják ki, majd visszaesik, és meggyilkol egy papot”. Le Pen aláhúzta: az állam és a belügyminiszter teljes csődjét látja a történtekben.
Darmanin a válaszában azt írta: Le Pen a tények ismerete nélkül gerjeszti a vitát. A migránst ugyanis a kitoloncolási rendelet ellenére addig nem távolíthatják el Franciaországból, amíg igazságügyi megfigyelés alatt áll – érvelt.
A Vatikán egyelőre nem reagált a katolikus pap meggyilkolására.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Sebastien Nogier