„Németország rendőrállam” – skandálták a tüntetők, miközben paprikasprayvel oszlatták őket a rendőrök

2021. augusztus 29. 09:14

Több ezren tüntettek Németországban a koronavírus elleni intézkedések ellen és mellett, a rendőrök paprikasprayvel és erőszakkal válaszoltak.

2021. augusztus 29. 09:14
null

Több ezren tüntettek a német fővárosban szombaton a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozó intézkedések ellen, illetve azok mellett, annak ellenére, hogy a rendőrség több megmozdulást betiltott.

A rendőrség kilenc rendezvényt tiltott be szombaton, közöttük a stuttgarti székhelyű Querdenker nevű karanténellenes mozgalomét, amelyben egyaránt megtalálhatók a védőoltást ellenzők, vírustagadók és radikális jobboldali nézeteket vallók. A bíróság egy, ötszáz személy részvételével tervezett tiltakozást engedélyezett szombatra, illetve vasárnapra.

A tiltások ellenére – mint augusztus eleje óta már többször – ismét ezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot a kormány intézkedései ellen.

Berlin Prenzlauer és Mitte (a történelmi belváros) negyedein átvonulva.

A megmozdulásra több mint 2000 rendőrt vezényeltek ki, médiajelentések szerint a rendőrök a belvárosban paprikasprayvel oszlatták fel a tömeget, amely a rendezvény végeztével nem akart távozni. Ellentüntetők szintén több ezren vonultak az utcára techno zenei kísérettel. Ez utóbbiak támogatásukról biztosították a járvány lassítása céljából a kormány által meghozott intézkedéseket, Berlin sokszínűségét és nagyobb társadalmi összefogás szükségét hangsúlyozva.

A rendőrség akkor oszlatta fel az ellentüntetők menetét, amikor a tömeg túl nagy lett ahhoz, hogy be lehetett volna tartani a társadalmi távolságtartást. Ekkor a tüntetők elkezdték skandálni azt, hogy „Németország rendőrállam”.

Végül a rendőrök paprikasprayt és fizikai erőt vetettek be a tömeg oszlatására.

A koronavírus Németországban

Németországban nagy vita folyik arról, hogy korlátozásokat lehet-e bevezetni azok számára, akik nincsenek beoltva, miután egyre nő a napi új fertőzöttek száma. Szombaton 10 303 új fertőzöttet jelentettek Németországban, kétezerrel többet, mint a múlt héten. Augusztus elején több hasonló tüntetés volt Németországban, amelyek összecsapásokba torkolltak a tüntetők és a rendőrök között, több száz embert előállítottak.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2021. augusztus 29. 17:38
Nincs terelés, nálad van az értelmezés hiánya. Csak a legbutább embereknél lehetséges az egyértelmű igen nem válasz. Minden elföntendő kérdésnél értelmes embernél a mérlegelendő körűlmények pro és kontra értelmezése mindig kihívás, főleg az időontervallumot is beleértve. Ami ma jó ötletnek tünik, de kiterjedtebb idősíkon bizony tud rossz döntésnek bizonyulni, erről egész regénnyi tudományos tévedést tudnék felhozni, de nem várnám el hogy ennek a kommetnek a legcsekélyebb részét is megértenéd. Nem vagy azon a szellemi szonten véletlen sem, ezt kérdésed peimitívsége elárulja.
nyugalom
2021. augusztus 29. 17:29
Ezt le mertek írni? Bátrak!
VeJoLa
2021. augusztus 29. 16:48
Németországban a zöld Habeck és Söder szerint kiválóan kezelik a pandémiát, utóbbi megtorlással is megfenyegette a már amúgy is állambiztonsági megfigyelés alatt tartott Querdenker mozgalom követőit, ha tovább folytatják a tüntetéseket. - Diktatúra persze nálunk van.
Mátyás01
2021. augusztus 29. 16:13
Ugyanezek a rendőrök nemsokára futni fognak a migránsok által megszállt negyedekben. Ott már nem lesz ekkora az arcuk és meg is fogják érdemelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!