Hatalmas tűz ütött ki egy iráni kőolajfinomítóban

2021. június 02. 22:13

A tüzet egy gázvezeték szivárgása miatt bekövetkezett robbanás okozta.

2021. június 02. 22:13
null

A szerencsétlenség után egy órával hatalmas füst gomolygott a létesítmény felett, a lángokat több kilométerről is lehetett látni – közölte az AFP francia hírügynökség tudósítója a helyszínről.

A balesetet egy folyékony gázt szállító vezeték szivárgása okozta, a tüzet pedig robbanás váltotta ki”

– nyilatkozta Manszúr Daradzsáti katasztrófaelhárítási vezető az iráni állami televíziónak.

A televízió honlapján megjelent nyilatkozatában Daradzsáti azt is közölte, hogy szerencsére a balesetben egyelőre senki sem halt meg. Az állami televízió Telegram-csatornáján a cég szóvivője kizárt minden „szabotázzsal kapcsolatos találgatást”.

A baleset műszaki hiba miatt következett be, és jelenleg elszigeteljük a tüzet”

– tette hozzá a szóvivő.

A teheráni kőolajfinomítóban néhány órával azután csaptak fel a lángok, hogy az iráni haditengerészet szerdán bejelentette, hogy az Ománi-öbölben elsüllyedt az egyik legnagyobb hadihajója, miután gyanús eredetű tűz ütött ki rajta

 

Az 1968-ban üzembe helyezett, a Teheráni Olajfinomító Társaság (TOFC) tulajdonában lévő Tondgujan kőolajfinomító napi kapacitása 250 ezer hordó – jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.    A finomító a teheráni agglomeráció déli határán, a lakott területtől mindössze néhány száz méterre fekvő ipari övezetben található.  

(MTI)

Nyitókép: Fatemeh Bahrami / Anadolu Agency / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2021. június 03. 07:32
Moszad-stílusú műszaki hibák, balesetek.
Thorin
2021. június 03. 01:22
Nagyon sok fár vághattak ezek az írániak mostanság, azért gyullad ki minden, aztán persze a zsidók sipítoznak, ha ismét mennek majd a rakéták.
MayorAnna
2021. június 02. 23:39
Izrael, mint gyakran teszi, s úgy általában a zsidóság, játszik a tűzzel. A vége meg majd hatalmas ajvékolás lesz, hogy báncsák őket - mint esett, a 30-as években...
kozmosz
2021. június 02. 23:20
Ennek a füstnek még a szaga is izraeli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!