Amerikai hajó zavart meg egy kínai hadgyakorlatot Tajvannál

2021. április 29. 18:42

Tajvan közelében és a Dél-kínai tengeren végzett Kínai hadgyakorlatot szakított meg egy amerikai hajó – közölte csütörtökön Vu Csien, a kínai védelmi minisztérium szóvivője.

2021. április 29. 18:42
null

A Liaoning nevű kínai repülőgéphordozót gyakorlat közben többször megközelítette a Mustin amerikai rombolóhajó – számolt be Vu, hozzátéve: az akció súlyosan megzavarta a kínai hadihajók gyakorlatát, és mindkét fél számára veszélyeztette a biztonságos navigációt. A szóvivő emiatt az amerikai lépést aljasnak nevezte, és úgy vélekedett, hogy a hasonló, a regionális békét és stabilitást fenyegető amerikai akciók célja a térség militarizálódásának előmozdítása.   

Negyedével nőtt az amerikai akciók száma Kína közelében 

Az amerikai rombolót végül a kínai hadihajók figyelmeztették a távozásra,

a kínai védelmi tárca pedig panaszt tett az ügyben az amerikai fél felé – mondta el Vu.    

A szóvivő kiemelte: Joe Biden amerikai elnök januári hivatalba lépése óta az amerikai hadihajók kínai vizek közelében végrehajtott akcióinak száma több mint 20 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, míg

a felderítő repülőgépeké a 40 százalékot meghaladó mértékben növekedett.    

A Global Times című pekingi lap által megkérdezett kínai katonai szakértő szerint az amerikai hadihajó kis távolságról végrehajtott provokációjához hasonló akciók könnyen vezethetnek a helyzet félrekezeléséhez vagy balesethez. Úgy vélekedett, hogy a szituációban az amerikai fél szegte meg a kölcsönösen elfogadott szabályokat, így baleset esetén őt terhelné a felelősség.    

Kína magának követeli a Dél-kínai-tenger térségét

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és katonai célra kiépített több mesterséges szigetet a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja.

Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.    

A kínai haditengerészet még április elején közölte, hogy rendszeresen fognak rutinszerű hadgyakorlatot tartani Tajvan közelében. Kína saját területének tartja a szigetet, amelyet békésen vagy katonai erővel is hajlandó lenne megszerezni.    

Az Egyesült Államok gyakran tart hadgyakorlatot a Dél-kínai tengeren valamint a Tajvani-szorosban a szabad hajózás elvének demonstrálására.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TOM66
2021. április 30. 08:14
Nem nyugszik a hugyos.
pollip
2021. április 30. 06:03
Az USA a világ vizeit úgy kezeli, mintha a saját beltengerei lennének.
Komáromi Zsolt
2021. április 29. 19:42
Bocsika, de a Dél-kínai-tenger nem kínához tartozik...?
Akitlosz
2021. április 29. 19:31
Be lehetett volna vonni az amerikai hajót a hadgyakorlatba, s akkor egy ideig többet nem zavarkolódtak volna. Oroszországnak is sikerült elriasztania az amerikai hajókat a Fekete-tengerről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!