Napokig tarthat még a dugó a Szuezi-csatornánál

2021. március 25. 08:49

A világ áruforgalmának 12 százaléka vesztegelhet a csatorna két oldalán.

2021. március 25. 08:49
null

Az Ever Given nevű, négyszázméteres, 224 ezer tonnás konténerhajó most már mindkét irányba feltartja a forgalmat, ahogy keresztbe fordulva, beragadva vesztegel a csatorna közepén – olvasható a Forbes összefoglalójában. A hivatalos szervek szerint az elmúlt napon volt pár kisebb hajó, amit áthaladt a csatornán, a hajózási szoftverek adatai alapján lassan százával sorakoznak feltorlódva a hajók a csatorna két oldalán.

Az Ever Given kedd reggel fordult keresztbe a csatornán, miután a homokviharban és az erős szélben nem tudták kormányozni. A portál emlékeztet: a Szuezi-csatorna a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonala: messze a leggyorsabb útvonal Ázsia és Európa közt. világ konténerforgalmának 30 százaléka, a teljes áruforgalomnak pedig 12 százaléka halad át Szuezi-öböl és a Földközi-tenger közti, a néhol csak párszáz méter széles csatornán.

A mentés még napokig tarthat, így több veszteglő hajó inkább nekiállt megkerülni Afrikát. Ez nagyjából egy hétnyi plusz út.

Nyitókép: Planet Labs / AFP

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
afium
2021. március 28. 17:30
Nem Evergreen a hajó neve? Legalábbis a képen ez volt: https://mandiner.hu/cikk/20210324_beszorult_egy_hajo_a_szuezi_csatornaban
mo ching
2021. március 25. 15:27
Drámai zene aláfestésként a semmihez. Befúródott orral a partfalba, azért nem tudják megmozdítani. Érdekességképp, 1956-ban, amikor mi a szovjetek ellen küzdöttünk, az egyiptomiak épp kirúgták a franciákat és az angolokat a csatorna üzemeltetéséből, aminek azok nem örültek. Az izraeliek rögtön jelentkeztek, hogy bevisznek egy betonnal megrakott uszályt a csatornába és ott elsüllyesztik. Az egyiptomiak az utolsó percekben találták meg a bekészített robbanószert.
Bitrex®
2021. március 25. 14:25
Hehe! Most száraz lábon át tudnak kelni a túlsó partra a falu lakói. Lehet, hogy még életükben nem jártak ott. Csónakkal elég meredek vállalkozás lenne.
békalepcse
2021. március 25. 14:02
Eután megfontolják beengejék e viharban a nagy hajókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!