EU-biztos: Az uniós oltási útlevél nem lesz kötelező

2021. március 29. 08:26

Thierry Breton szerint az EU-n belüli oltásokkal nyárra meglesz a kollektív immunitás.

2021. március 29. 08:26
null

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy az Európai Unió nyárra elérheti a koronavírus-elleni kollektív immunitást a területén gyártott oltóanyag-mennyiségnek köszönhetően, írja a hvg.hu. Az uniós oltási stratégiáért is felelős francia politikus azt is jelezte, hogy a beoltottságot igazoló közös uniós egészségügyi igazolás kiváltása nem lesz kötelező.

„Megvan a kapacitásunk arra, hogy a negyedév végéig legyártsunk és leszállítsuk európai honfitársaink számára az ígért 360 millió dózist, július végéig pedig mintegy 420 milliót. Ez a szükséges mennyiség ahhoz, hogy kollektív immunitásról beszélhessünk” – mondta Thierry Breton vasárnap az RTL francia rádióban.

Nekik kell a 420 millió adagot a következő három és fél hónapban eloltaniuk” – hangsúlyozta a biztos. Hozátette: „Ez az ára annak, hogy legyen idén turistaszezon, amely remélem ugyanolyan lesz, mint a tavalyi, ami végülis nem is volt annyira rossz a körülményekhez képest.”

„Zöld tanúsítvány”

Thierry Breton elmondta, hogy a közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett „zöld tanúsítvány” június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára. „Attól a pillanattól kezdve, hogy biztosak lehetünk abban, hogy minden európai, aki szeretné magát beoltatni, egyformán hozzáférhet az oltáshoz, kell lennie egy dokumentumnak, amely igazolja mindenki állapotát” – fogalmazott a biztos.

A hvg.hu megírta, hogy a QR kóddal ellátott igazoláson szerepelni fog a tulajdonos neve, születési dátuma, az útlevele száma, illetve az, hogy kapott-e oltást és hogy milyen típusút, valamint, hogy átesett-e a fertőzésen és vannak-e antitestjei. Aki nem kapott oltást és nem is volt beteg, annak a PCR teszt eredménye szerepel majd az igazoláson. A dokumentumot utazáshoz, nagyobb rendezvényen való részvételhez, illetve nyilvános helyre való belépéshez lehet majd használni, de nem lesz kötelező – hangsúlyozta Thierry Breton.

A zöld útlevél egy negatív teszttel is kiváltható lesz, s a gyorstesztek kapacitásának kibővítésén is dolgozik az Európai Bizottság. Thierry Breton szerint az a cél, hogy „nyitni tudjunk”.

Fotó: MTI

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2021. március 29. 11:22
Azt teszik mint a barom németek, csak a hétvégén 130 repülönyi turistát küldtek Mallorkára, majd utánna megmondták nekik, hogy haza csak negativ teszttel jöhetnek, amire Mallorkán semmi sincs elökészítve, igy most megint indul a cirkusz, ki fizesse, ki vigye oda a teszteket, ki csinálja, ki hitelesitse stb.
reepcze
2021. március 29. 11:02
"nem lesz kötelező..." Látom már egy újabb kötelezettségszegési eljárás indítását, ha saját védelmünkben kérnénk a passzust.
Petkó Zsigmond
2021. március 29. 10:35
Ha ez a képződmény azt mondja, hogy nem lesz kötelező, akkor jobb, ha felkészülünk rá, hogy de, kötelező lesz. Emelje fel a kezét, aki mást vár ezektől ... ... ... nna.
Falfirka
2021. március 29. 10:23
azt mondom, hogy nem mondok semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!