Bécsben elhalasztják a nem sürgős operációkat

2021. március 19. 15:16

Szükség esetén biztosítani tudják a megfelelő számú ágykapacitást a kórházakban – jelentette be Markus Pederiva, a bécsi egészségügyi szövetség sajtószóvivője pénteken.

2021. március 19. 15:16

„A helyzet még nem kritikus, de a fővárosban az elmúlt hetekben emelkedett mind a koronavírusos új megbetegedések, mind a súlyosabb tünetekkel kórházba kerülők száma, ezért vagyunk kénytelenek ezt a lépést megtenni” – közölte a szóvivő. Elmondta, hogy

a jelenleg koronavírussal kórházban ápoltaknál a betegség lefolyása súlyosabb,

és a betegek hamarabb kerülnek intenzív osztályra, mint korábban. Ezen túlmenően az is megfigyelhető, hogy egyre több fiatal szorul intenzív kezelésre.

E tendencia okát az agresszívebb és fertőzőképesebb vírusvariánsok – elsősorban a brit koronavírus-mutáns – megnövekedett jelenlétében látják. Eközben Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken beszámolt a járvány alakulásáról, és bemutatta a Legfelsőbb Közegészségügyi Tanács újonnan kinevezett elnökét. A funkciót mostantól betöltő Markus Müller a bécsi orvostudományi egyetem rektora, a tanácsnak régóta tagja, és a tárcavezető tanácsadó testületében is fontos szerepet tölt be. Anschober szólt a brit vírusmutáns aggasztó jelenlétéről, miután

Ausztria keleti tartományaiban már ez a variáns felelős az új megbetegedések 80-90 százalékáért.

Legrosszabb a helyzet Burgenlandban, Alsó-Ausztriában és Bécsben, hangsúlyozta a tárcavezető, és hozzátette, hogy figyelik a járvány alakulását, és szükség esetén szigorúbb intézkedéseket vezetnek be ezekben a régiókban, hogy lehetőleg ne jussanak el az egészségügyi rendszer túlterheléséig.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!