Az USA is szankciókat vezet be Oroszországgal szemben Navalnij miatt

2021. március 02. 19:43

Joe Bidennek ez az eddigi legerősebb húzása a Kremllel szemben.

2021. március 02. 19:43

Az Egyesült Államok kedden szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben – írta meg a Reuters. A döntést azzal indokolták, hogy Moszkva megpróbálta megmérgezni Alekszej Navalnij ellenzéki politikust tavaly. A döntés 180 fokos fordulatot jelent Donald Trump türelmesebb külpolitikájával szemben.

Bizonytalan a szankciók súlyossága

Az USA még nem közölte a szankciók súlyosságát, illetve nem nevezte meg azokat a személyeket és intézményeket sem, amelyeket érintve vannak. Annyit közöltek csupán, hogy 7 orosz kormány tag van a célpontban, illetve 14 olyan intézmény, amelyeket kapcsolatba lehet hozni a kémiai anyag termelésével.

Egy amerikai tisztviselő – névtelenül – azt nyilatkozta:

Hozzátette azt is, hogy Washington csak akkor hajlandó Moszkvával együttműködni, ha az az Egyesült Államok érdekét szolgálná. Az Egyesült Államok egyébként az Európai Uniót követte a szankciók bevezetésében.

Az oroszok nem tűnnek megijedtnek

A szankciók bejelentése előtt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Moszkva hasonló választ fog adni minden újabb, Navalnij miatti amerikai szankcióra. Vaszilij Piszkarev, az oroszországi korrupció-ellenes bizottság elnöke azt mondta a szankciókról, hogy ez egy újabb kísérlet az orosz belügyekbe való beavatkozásra.

Megszólalt az ügyben az orosz felsőház nemzetközi bizottságának az elnöke, Vlagyimir Dzhabarov is. Véleménye szerint „az amerikaiak nem értik, hogy a szankcióknak semmi eredménye sem lesz”.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2021. március 03. 09:01
Ezeknek az amerikai libsiknek úgy kell az ellenségkép, mint a betevő falat. Hogy aztán ezekkel a szankciókkal majd semmire sem mennek, az legyen az ő sikerük.
Harangláb
2021. március 02. 21:08
Remélem, az a barom nem könyököl rá az indítógombra...
lemez
2021. március 02. 21:05
Ha-ha.Most akkor nem 36%-os lesz az exportjuk Oroszországba,hanem 38%.
egyvilág
2021. március 02. 20:41
A Navalníj-ügyről: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#navalnij
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!