Az új-zélandi katolikus egyház is bocsánatot kért

2021. március 26. 07:47

A bíboros-érsek a papok által elkövetett szexuális és egyéb fizikai jellegű visszaélések áldozatait követte meg.

2021. március 26. 07:47
null

Az új-zélandi katolikus bíboros-érsek egyháza nevében bocsánatot kért pénteken a papok által elkövetett szexuális és egyéb fizikai jellegű visszaélések áldozataitól, és

kijelentette, hogy az egyháznak több tekintetben meg kell változnia,

hogy az ilyen bűncselekmények ne fordulhassanak elő. John Dew, aki egyúttal a hazai püspöki konferencia elnöke, abban a bizottságban követte meg hivatalosan az áldozatokat, amelyet Jacinda Ardern miniszterelnök állított fel 2018-ban a bentlakásos otthonban élő gyerekek és kiszolgáltatott felnőttek ellen elkövetett régi és közelmúltbeli  visszaélések kivizsgálására. Később a vizsgálatot az egyházi intézményekre is kiterjesztették.    

A bizottság decemberben kiadott egy hozzávetőleges jelentést, amely szerint 1950 és 2019 között emberek százezreit bántalmazták a bentlakásos otthonokban. Az ez idő alatt az otthonokban élt 655 ezer emberből 253 ezret ért bántalmazás, köztük csecsemőket is. A jelentésből az is kiderül, hogy hatszor annyian éltek ezekben az intézményekben, mint amennyire a kormányzat eddig becsülte a számukat. A dokumentum kiemeli, hogy még nagyobb lenne a szám, ha az elhanyagolásos bántalmazás is kutatható lenne, de ezekről egyáltalán nincsenek adatok. Az új-zélandi egyházi intézményekben a vizsgált időszakban 21 és 42 százalék között volt annak a valószínűsége, hogy a bekerülők bántalmazás áldozatává váltak – állapította meg a bizottság.

(MTI)

Fotó: Szent Patrick székesegyház, Auckland.
Forrás: YouTube

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2021. március 26. 22:22
A vallásuk előírásai olyan embertelenek, hogy azt lehetetlen betartania egy átlagembernek. Tehát retteg, fél a bűnei miatt, ezért úgy csinál, mint a patkány, ha sarokba szorítják: támad!!! Egész életében fél a haláltól, mert retteg a pokoltól, hiszen úgyis oda kerül. A filozófiát pedig tényleg hagyjuk, mert a cipőtalpa aljáig sem érnek fel a legkisebb gondolatnak!!!
Falfirka
2021. március 26. 10:18
kérjetek bocsánatot azért, hogy éltek, aztán akasszátok fel magatokat. hollandiában pedifil párt működik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! idióták!
Augustus1
2021. március 26. 10:12
Azért ezzel a pedofília, sőt, a jelen esetben egyéb fizikai jellegű bántalmazások (?) témakörben jó látni, hogy a pédamutató USA-ban már nagyon régóta pedofília az, ha a szülő gumikesztyű nélkül füröszti a kisgyerekét, ha a tanár a tanítványa vállára teszi a kezét (ajánlom Az arcnélküli ember c. Mel Gibson filmet, de hasonló téma A vadászat c. dán film is). Az "egyéb fizikai jellegű bántalmazások" címszó alá pedig biztosan belefér egy fülhúzás, mindezt persze mondjuk 1880-ig visszamenően vizsgálva.
szemlelo
2021. március 26. 08:57
Várom a többi egyház bocsánatkérését. Nyugatit, keletit egyaránt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!