Putyin: Az 1930-as évekre emlékeztet a nemzetközi helyzet

2021. január 27. 20:16

„Szerelem nem létezik akkor, ha azt csak az egyik fél nyilatkoztatja ki” – mondta Putyin a nyugati-orosz kapcsolatokról.

2021. január 27. 20:16
null

A nemzetközi helyzet az 1930-as évekre emlékeztet, a Covid-19-világjárvány pedig csak kiélezte a korábban már meglévő problémákat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a davosi Világgazdasági Fórumhoz szerdán intézett videoüzenetében.

Közös civilizációs alap

Természetesen jelenleg olyan +forró+ konfliktus (mint amilyen a második világháború volt), remélem, hogy nem lehetséges. Nagyon remélem. A civilizáció végét jelentené” – mondta Putyin. „De a helyzet előre nem látható, és irányíthatatlan módon alakulhat. Természetesen akkor, ha semmit sem teszünk, hogy ez ne történjen meg” – tette hozzá.   

Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország és Európa lényegében véve ugyanaz a civilizáció. Közösek bennük alapvető dolgok, köztük elsősorban a kultúra. Mint mondta, Európa legjelentősebb államférfijai egészen a közelmúltig szükségesnek nevezték Európa és Oroszország kapcsolatainak fejlesztését, rámutatva, hogy utóbbi kulturális és földrajzi értelemben része az előzőnek. Úgy vélekedett, hogy az orosz-európai kapcsolatok akkor lépnek majd pozitív szakaszba, amikor a felek a kétoldalú párbeszédhez becsülettel és az elmúlt századok fóbiáitól megszabadulva állnak hozzá. 

Mindenki mindenki ellen?  

„Mi készen állunk erre, erre fogunk törekedni. De szerelem nem létezik akkor, ha azt csak az egyik fél nyilatkoztatja ki” – mondta.  Az orosz vezető nyilvánvalónak nevezte, hogy a központosított,

egypólusú világrend kiépítésére irányuló kísérletek által jellemezhető korszak lejárt.

Mint mondta, az ilyen monopólium természetéből fakadóan ellentétes az emberi civilizáció kulturális és történelmi sokarcúságával.   

Putyin összefogásra szólította fel az országokat, mert mint mondta, a járvány nem ismer határokat. Figyelmeztetett annak veszélyére, hogy a fejlődésben szakadás következhet be, ami azzal fenyeget, hogy mindenki mindenki ellen fog küzdeni. Ez nemcsak az olyan hagyományos értékek pusztulásához vezethet, mint a család, de az olyan alapjogokéhoz is, mint a választójog és a magánélet sérthetetlensége.

Mint mondta, a társadalmi és értékrendbeli válság már olyan negatív demográfiai következményekkel jár, amelyek miatt az emberiség egész civilizációs és kulturális kontinensek elvesztését kockáztatja.    Destruktívnak nevezte azt az elképzelést, hogy a gazdasági fejlődés egymillió emberre vagy az „aranymilliárdra” – a leggazdagabb országokra – összpontosítson. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során a nagyvállalatok nemcsak gazdasági óriásnak, de bizonyos vonatkozásokban de facto az állam vetélytársának is bizonyultak.

(MTI)

Nyitókép: Youtube

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. január 28. 08:32
Ebben Putyinnak teljesen igazan van! A "liberális fasiszta szeg" nem csak hogy kibujt a demokrácia zsákjából... HANEM KIESETT! ÉS A LIBERÁL-SZELLEMI FASIZMUS TELJES TERJEDELMÉBEN LÁTHATÓVÁ VÁLLT, ÉS MÁR MEGMAGYARÁZHATATLANNÁ VÁLT... Az ilyen fasizmust nagyon nehéz visszagyömöszölni a demokrácia zsákjába!...
Senye Péter
2021. január 28. 08:31
USA, Kína, Oroszország.... A világpolitika biztonságos háromlábú széke, vagy három ('osztozni nem jó') aranyásója?
Pierre
2021. január 28. 07:43
mondja ezt az az europai demokraciak belulrol torteno szetveresenek, az europai szelsojobb mozgalmaknak a legnagyobb szponzora, a fake-news legnagyobb beszallitoja.
1Szkeptikus
2021. január 28. 00:27
Ilyen egy rátermett, intelligens vezető. És az orosz kultúra az európai kultúra része. Nem látom az úgynevezett orosz fenyegetést,ha létezik valamilyen akkor szerintem ez csak a lista végén található, messze a dobogós helyezéstől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!