Joe Biden a Legfelsőbb Bíróság reformjára készül

2021. január 29. 15:25

A Biden-adminisztráció egy kétpárti bizottság létrehozását tervezi, amely tanulmányozná a Legfelsőbb Bíróság és a szövetségi igazságszolgáltatás reformjának lehetőségeit – írja a Politico.

2021. január 29. 15:25
null

„A bizottság a Fehér Ház tanácsosának felügyelete alatt működik majd, és a háttérből a Biden-kampány ügyvédje, Bob Bauer fogja segíteni munkáját” – áll a Politico cikkében. A lap közelálló forrásokra hivatkozva azt írja: „A konkrét kinevezésekről még nem született döntés, de annak jelzésére, hogy a bizottság megalakítása valóban halad, néhány tagot már kiválasztottak”.

Joe Biden elnök októberben jelentette be először, hogy „kétpárti bizottságot nevez ki a Legfelsőbb Bíróság és a szövetségi igazságszolgáltatás reformjának előterjesztésére”. A The Washington Post szerint ez azért tette, hogy „mindkét tábor irányába jelzést tegyen”. A lap szerint az egyik tábort „baloldali aktivisták” alkotják, akik sürgetik az elnöknél, hogy „támogassa több bíró kinevezését” a taláros testületbe. A másik tábort azok a bizonytalan, „hintaszavazók” alkotják, akik a lap szerint „kevés érdeklődést mutatnak az ötlet iránt”.

A Legfelsőbb Bíróság reformját illetően Chuck Schumer, a szenátus demorkata frakcióvezetője az MSNBC-nek azt nyilatkozta, hogy „megnézzük, mit mond a bizottság, és onnan lépünk tovább”.

Cristina Rodríguez, Barack Obama elnök alatt az Igazságügyi Minisztérium főügyész-helyettese volt és valószínűleg társelnök lesz a bizottságban.

Caroline Fredrickson, aki George Bush elnök alatt töltött be hasonló tisztséget, utalt arra, hogy „elméletben támogat olyan elképzeléseket, amelyek a bíróság kiterjeszkedését célozzák”, 2019-ben kijelentette, hogy „gyakran felhívom a jogi végzettséggel nem rendelkező emberek figyelmét arra, hogy a Legfelsőbb Bíróságot az Alkotmány nem határozza meg »kilencfős testületként«, és hogy mérete már sokszor megváltozott”.

A Politico szerint Jack Goldsmith kinevezése „valószínűleg meg fogja zavarni a progresszíveket”, mivel Goldsmith „hangos szószólója volt Brett Kavanaugh legfelsőbb bírói kinevezésének – ez a kinevezés váltotta ki a demokraták körében a legfelsőbb bírósági helyek számának növelésére irányuló törekvéseket".

Az elnökválasztás során Biden többször nem volt hajlandó megválaszolni, hogy ki akarja-e bővíteni a Legfelsőbb Bíróságot.

„Ha megválasztanak, összeállítok egy nemzeti bizottságot – egy kétpárti bizottságot ... és arra kérem őket, hogy 180 nap múlva térjenek vissza hozzám a bírósági rendszer megreformálására vonatkozó ajánlásokkal – ez nem a bíróság felhígítása” mondta Biden októberben. „Számos alternatíva létezik, amelyek jócskán túlmutatnak a bíróság felhígításán".

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. január 30. 08:59
Az ő reformja progresszív lesz és a jogállamiságot szolgálja. A Biden reform jó reform.
gallfec
2021. január 29. 16:52
Minek ? Úgy korrupt, ahogy van. Minek reformálni ??
gallfec
2021. január 29. 16:52
Minek ? Úgy korrupt, ahogy van. Minek reformálni ??
Nehidd El
2021. január 29. 16:38
"Számos alternatíva létezik, amelyek jócskán túlmutatnak a bíróság felhígításán." Ha a cancel culture-ből indulunk ki, akkor valószínűleg a "szétkergetjük őket" lesz a befutó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!