Az EU külön hatóságot hoz létre a világjárványokra való jobb felkészülés érdekében

2021. január 31. 20:49

A nagy hírt az Európai Bizottság jelentette be.

2021. január 31. 20:49

A világjárványokra való jobb felkészülést biztosítására külön hatóságot hoz létre az Európai Unió, amely segíteni fogja a felkészülés mellett a hatékonyabb reagálást is az esetleges járványfenyegetések és az egészségügyi veszélyhelyzetek esetén – közölte az Európai Bizottság vasárnap.

A bizottsági közlemény kiemelte, a felkészülést és reagálást segítő uniós hatóság (HERA) felügyelni fogja az oltóanyagok és gyógyszerek fejlesztésének és gyártásának folyamatát, különös tekintettel a koronavírus új mutációinak megjelenésére.    A tájékoztatás szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap délután online konferenciabeszélgetést folytatott a BionNTech/Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson, a Curevac és a Sanofi gyógyszeripari, illetve biotechnológiai vállalatok vezérigazgatóival, valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) elnökével.

A megbeszélés célja az Európai Bizottság által kedden bejelentett, úgynevezett biovédelmi rendszer létrehozása, valamint a tervezett közös munka áttekintése volt. A biovédelmi rendszer a tervek szerint hosszú távon kiszámítható finanszírozást nyújt majd az élvonalbeli technológiai vállalatoknak, és összekapcsolja azokat például az Európai Gyógyszerügynökséggel vagy az Európai Bizottsággal. Célja a járványokra való jobb felkészültség elérése, a gyógyszeripari szereplőkkel folytatott közös munka javítása, valamint a koronavírus-járványhoz kapcsolódó kihívások kezelése.   

Az Európai Bizottság elismeri, hogy a jelenlegi koronavírus-járvány, valamint az új vírusmutációk megjelenése kihívások elé állítják a biotechnológiai és a gyógyszeripari vállalatokat. A felkészültséget és reagálást segítő uniós hatóság (HERA) e nehézségek áthidalásában is segítséget kíván nyújtani az értintett vállalatoknak a gyógyszerellátás, valamint az oltási kampányok folyamatosságának biztosítása céljából – közölték.

(MTI)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wrfri
2021. február 01. 18:00
A migrik elosztását viszont soha senki nem ruházta rájuk !!! Menekült ügy közös jogkör, szóval hazudsz. A vakcinabeszerzés pedig halad. Eddig pont 200.000-szer annyi vakcina került beoltásra itthon az EU-tól mint az oroszoktól.
Biivisz
2021. február 01. 14:52
"Az EU külön hatóságot hoz létre a világjárványokra való jobb felkészülés érdekében" A tipikus "csináljunk úgy, mintha tennénk valamit", avagy "hozzunk létre egy újabb bizottságot" című pótcselekvés !!! Drága Ursula asszonyság !!! Nem érne rá a "jövőbeni járványokat" majd akkor megoldani, amikor az éppen most tarolón már túl vagyunk ??? (O.K. A jelenlegi járvány tapasztalatai alapján.) Addig viszont nem erre a járványra kéne inkább összpontosítani az erőforrásokat ??? - drága eurokratácskáink !!! Covid-vakcinából pl. - mint EU - a világon a legrosszabbul állunk itt és most !!! - csak szólok. Nem inkább ezzel kéne foglalkozni ???
Box Hill
2021. február 01. 12:24
Mi lenne, ha az EU-t kihajítanánk a történelem szemétkosarába?
dzso bacsi
2021. február 01. 12:05
Ismerve az EU-t, ebből akár 2050-re még lehet is valami.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!